Az első digitális Rubik-kockára március 1. és 10. között licitálhatnak az érdeklődők az egyik aukciós portálon, az árverésen befolyt összeggel az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt támogatják.

A Vaterán debütál a digitális Rubik-kocka

Az első digitális Rubik-kockára március 1. és 10. között licitálhatnak az érdeklődők az egyik aukciós portálon, az árverésen befolyt összeggel az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt támogatják.

A Rubik’s TouchCube, azaz a digitális Rubik-kocka nagy sikerrel mutatkozott be 2009 végén az Egyesült Államokban. A játék egyelőre itthon nem kapható, az első érintésérzékeny kockára a Vaterán licitálhat a közönség – közölte az esemény kommunikációját végző cég az MTI-vel.
Az új Rubik-játék klasszikus forgatások nélkül, egyszerűen érintéssel kirakható. A játék fejlesztői törekedtek arra is, hogy a futurisztikus kinézetű termék hasonlítson a klasszikus változatra. A négyzetek animáltan mozognak azt a hatást keltve, mintha valóban forgatnánk az elemeket, a hangeffektekkel pedig a jellegzetes hangok is visszaidézhetők. A szabályok is ugyanazok, az új termék a klasszikus kockához hasonlóan 4,3×1019 variációs lehetőséget kínál a Rubik-fanatikusoknak. Az új játékból már világcsúcs is született: egy amerikai versenyző állította fel a digitális Rubik-kocka kirakásának világcsúcsát 2009 októberében.

Az ötödik Vatera Premier árverésen befolyt összeggel az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt támogatja a portál és a hazai forgalmazó, a Rubik Stúdió. Az alapítvány azzal a céllal alakult, hogy segítse a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt daganatos betegségben szenvedő gyermekek gyógyítását.

Ajánlott tartalom

Luxus arab parfüm: ha nem mindegy a minőség!

A fényűzés, a pompa és a csábítás világa évezredek óta összefonódik a Közel-Kelet illatkultúrájával, ahol a parfümkészítés ősi művészeti ág, a vendégszeretet és a személyes önkifejezés legnemesebb formája. Amikor egy luxus arab parfüm kerül a kezünkbe, azonnal érezhetjük, hogy itt a hagyomány és a prémium minőség olyan elegyéről van szó, amely messze túlmutat a hétköznapi illatszereken. Azok számára, akik a minőséget tekintik az elsődleges szempontnak, az arab parfümök igazi kincsesbányát jelentenek.