Több mint félmilliárdos támogatást kap a Kiskunsági Nemzeti Park

Több mint félmilliárd forintot nyert a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága természetvédelmi területek rekonstrukciójára és a Kiskunság védelemre szoruló értékeinek megőrzésére – közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) az MTI-vel kedden.

A minisztérium közleménye szerint a nemzeti park a Környezet- és Energia Operatív Program keretéből 534 millió 510 ezer forint vissza nem térítendő uniós és magyar forrást kapott élőhely-rekonstrukciók megvalósítására.
A támogatás révén a nemzeti park visszaszoríthatja a Duna-Tisza közén egyre komolyabb veszélyt jelentő inváziós fajokat, mentesítheti azoktól a természetvédelmileg értékes területeket. Emellett megvalósulhat Soltszentimrén a szikes gyepeken az egykori rizskalitkák töltéseinek, árkainak felszámolása, a terület vizeinek visszatartása.

A támogatás célja továbbá, hogy a biodiverzitást növelő szegély-, és nyíltvízi élőhelyeket alakítsanak ki a Kolon tó zárt nádasában, valamint megelőzzék az 52-es főút által kettévágott vizes élőhelyek kétéltű állományának vándorláskori pusztulását, kétéltű átjárók kiépítésével. Ezen felül a támogatásból olyan denevér élőhelyeket, tornyokat hoznak majd létre, amelyek pótolják az állatok hiányzó természetes búvó és szaporodó helyeit.
Az igazgatóság a projektet 100 százalékos támogatási intenzitás mellett, önerő nélkül 2013-ig valósíthatja meg.

Ajánlott tartalom

Különleges módon használják fel a mesterséges intelligenciát az SZBK kutatói

Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.