Csaknem ötvenezer önkéntes szemétszedő vett részt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. immár hagyományosnak számító országos szemétgyűjtési akcióján csütörtökön.

Föld napja – Sikeres szemétgyűjtési akciót zárt a Magyar Közút

Csaknem ötvenezer önkéntes szemétszedő vett részt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. immár hagyományosnak számító országos szemétgyűjtési akcióján csütörtökön.

A Föld napja alkalmából tartott eseményen az önkéntesek az ország több száz pontján gyűjtötték a hulladékot az utak mentén. A Magyar Közút hatodik alkalommal szervezte meg országos akcióját az általa üzemeltetett harmincezer kilométeres közúthálózatnak és környezetének megtisztítására.
Az utak tisztításában segédkezők kesztyűt és fényvisszaverődő mellényt kaptak a társaságtól. A szemétszedéshez szakmai felügyeletet biztosítottak, illetve ahol erre szükség volt, ideiglenes forgalomkorlátozást is bevezettek – tájékoztatta közleményben az MTI-t Zsupponits Jenő, a Magyar Közút vezérigazgatója.

A Közút a felügyelete alá tartozó közúthálózaton évente mintegy százezer köbméternyi hulladékot gyűjt össze saját erejéből. Ez azonban nem elég, mert a szeméthegyek újratermelődnek – emiatt szemléletváltozásra is szükség van. A vezérigazgató kifejtette: a szemétgyűjtési akcióval céljuk az is, hogy a fiatalabb generációk figyelmét felhívják a természet megóvásának fontosságára.
A rendezvény az elmúlt három évben az ország egyik legtöbb önkéntest megmozgató környezetvédelmi mozgalmává nőtte ki magát. Sikerét bizonyítja az is, hogy a hat alkalommal összesen 225 ezer önkéntes csaknem 35 ezer köbméternyi szemetet gyűjtött országszerte – ezzel tizenkét darab ötvenméteres úszómedencét lehetne megtölteni.

Ajánlott tartalom

Soha nem égett még le ennyi erdő Franciaországban július közepéig

Franciaországban még soha nem égett le annyi erdőterület július közepéig, mint idén.