Új kutatási eredmények szerint a Föld fiatalabb, mint azt korábban gondolták: ugyanolyan idős, mint a Hold.

Fiatalabb a Föld, mint azt korábban gondolták

Új kutatási eredmények szerint a Föld fiatalabb, mint azt korábban gondolták: ugyanolyan idős, mint a Hold.

„Vizsgálataink azt mutatják, hogy a Föld 20-90 millió évvel fiatalabb, mint azt eddig feltételezték” – közölte Thorsten Kleine, a Münsteri Paleontológiai Intézet kutatója.
A Münsteri és a Cambridge-i Egyetem, valamint a zürichi Műszaki Főiskola tudósaiból álló csoport a frissen kialakult Föld más égitestekkel való összeütközéseinek nyomait vette górcső alá.
Eddig a kutatók abból indultak ki, hogy a Föld 4,53 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, az új eredmények alapján azonban kora „csupán” mintegy 4,51-4,44 milliárd évesre tehető a Nature Geoscience című szaklapban megjelent tanulmány szerint.

Kleine kiemelkedő fontosságúnak nevezte, hogy a Föld „új” kora megegyezik a Holdéval. „Az eddig kormeghatározási eljárások nem vették figyelembe, hogy a földköpenyen minden olyan égitest rajta hagyta a kéznyomát, amelyből a Föld létrejött” – magyarázta a professzor.
A kutatók a földmag korának megállapításához a volfrám kémiai elem lebomlási folyamatát vizsgálták.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.