Hulladékhegy „képződött” a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén

Mintegy nyolc-tízezer köbméteres szeméthegy borítja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területét Cserszegtomaj és Keszthely térségében, a felhagyott bányában kidobott televíziók, használt burkolatok, sörös dobozok, autólökhárítók és háztartási kommunális hulladékok ugyanúgy megtalálhatók, mint teherautókról leömlesztett ipari hulladékok.

Merenics Béla, Cserszegtomaj (független) alpolgármestere az MTI-nek kedden elmondta, hogy a természetvédelmi területen elfogadhatatlan állapotok alakultak ki. Az érintett területen a magyar állam évtizedeken keresztül okkerbányát működtetett. A bányászat – miután kitermelték az ásványvagyont – mintegy harminc esztendővel ezelőtt befejeződött, majd a terület, rehabilitáció nélkül, önkormányzati tulajdonba került. (A másik tulajdonos Keszthely önkormányzata.)
A másfél hektáros, tölcsér alakú területen a három évtized alatt felhalmozott szemét nagy része már a föld alá került. A terület hasznosítására több elképzelés is van – mondta az alpolgármester. Merenics Béla szerint a hulladék „kitermelése” után a területen geológiai bemutatóparkot lehetne létrehozni, ahol például megtekinthetőek lennének a természeti ritkaságnak számító kőzetrétegek. Mindehhez azonban több száz millió forintra lenne szükség, de a beruházást az önkormányzat nem tudja finanszírozni – mondta az alpolgármester, megjegyezve, hogy a terület rekultivációját csak állami segítséggel lehet megoldani.

Merenics Béla beszélt arról is, hogy Cserszegtomajon már nyoma sincs illegális szeméttelepeknek, pályázati úton rehabilitálni tudták az illegális hulladéktelepeket, az elmaradt bánya-rehabilitációt azonban az önkormányzat önerőből nem tudja elvégezni.
A területet huszonnégy órán keresztül kellene őrizni, a „tettenéréskor” viszont legalább két tanúra lenne szükség – fűzte  hozzá. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi szabályzata szerint az őrszolgálat illegális hulladéklerakás vétsége miatt csak tettenérés esetén tehet feljelentést.

Ajánlott tartalom

Innovatív tűzálló segédeszközöket fejlesztettek ki

Korszerű tűzálló kerámiából készült égetési segédeszközöket fejlesztett a HK-Ceram Kft..