Leieres munkatársak Eco-Line kerékpárral bringáznak a munkába

A Leier Cégcsoport közismerten elkötelezett a környezetvédelem mellett.

A Leier Cégcsoport közismerten elkötelezett a környezetvédelem mellett. Ezt bizonyítja, hogy a cégcsoport új üzletága a Leier Eco-Line környezetbarát elektromos járműveket forgalmaz. Az elektromos kerékpárokat a „Bringázz a munkába” országos kampányhoz csatlakozva a cég dolgozói is tesztelhetik, hiszen Kurucz Ákos ügyvezetővel együtt bringával érkeznek a munkahelyükre.
A megszokott módon indul idén ősszel is „Bringázz a munkába!” országos kampány. A Magyar Kerékpáros klub megvalósításában és a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium együttműködésével ismét keresik azt a vállalatot, ahol az alkalmazottak a legnagyobb számban tekernek munkába. Legalább nyolcszor kell kerékpárral menni, dolgozni szeptember 16. és október 22. között a sikeres teljesítéshez, amelyért idén is garantált jutalom jár.

Ebben az évben számos újdonság található a versenyben, a csapatok indíthatnak rajongói oldalt a Facebook közösségi oldalon, továbbá a kampány ideje alatt a kerékpárszállítás ingyenes a Máv-Start járatain. A cégek kihívhatják egymás konkurenseit is, hogy eldöntsék, melyikük teker többet.
A kampányba a Leier Cégcsoport is bekapcsolódik, dolgozóinak egy része a vállalat új üzletágának termékein, elektromos kerékpárokon fog munkába menni. A cégcsoport ezzel az innovációval nyújt megoldást a városi forgalom, tömegközlekedés okozta nehézségek leküzdésére. A rendkívül gazdaságosan üzemeltethető, stílusos járműpark rendkívül sokszínű, használatukkal mindenkinek lehetősége van egyszerűen környezetbarát módon közlekedni.

Ajánlott tartalom

46 ezer fát ültettek el eddig a fásítási programban

Meghaladja a 46 ezret az Országfásítás programban az elmúlt négy évben elültetett fák száma - mondta az Agrárminisztérium (AM) Közös Agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Pálházán tartott pénteki faültetésen.