Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Kapcsolódó cikkek
Bőgnek a láncfűrészek, dőlnek a fák. Mindez egy többszörösen védett területen. A hatóságok hetek óta tudnak az eseményekről, azonban mégsem történik semmi. A helyi civilek aggódnak, leveleznek, igyekeznek meggátolni azt, amiről első pillanatban is sejteni lehet, hogy szabálytalan, a hatóságok azonban nem tudják eldönteni, kell-e cselekedniük, s ha igen, melyiküknek és mit.
Az illegális erdőirtás helyszíne ezúttal nem a tőzegláp, hanem a város másik kiemelkedő természetvédelmi értéke, a délkeleti szegletében elterülő, úgynevezett téli pálya. Értékeiről a Természetbúvár 2008 januári számában olvashatunk.
A terület Pest közelében az egyik utolsó összefüggő, nagyméretű sztyeppfolt, amely a pest-solti síkság őshonos élővilágának ad helyet. Keletről egy erdősáv szegélyezi, amely védi az alig pár száz méterre futó M2 autóút zajától-porától, varázslatosan nyugalmas hangulatot teremtve. Az elmúlt héten azonban ismét bőgtek a láncfűrészek, fogyatkozott az erdő. Folytatódott a “munka”. A tevékenységre augusztus elején civilek figyeltek fel, és azóta igyekeznek mozgósítani a hatóságokat – eddig csekély eredménnyel.
A napi két-három órás, általában kora reggel végzett tevékenység sokak számára gyanús volt, ezért nem egy alkalommal kihívták a rendőrséget. A kiszállások alkalmával megállapítást nyert, hogy szabályszerű engedéllyel rendelkeznek a favágók, minden rendben van. Vagy mégsem? Nem kell erdésznek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk a munka szakszerűtlenségét. A valamirevaló fákat kivágták, a semmit sem érő bozótot s a levágott lombot otthagyták. Más helyeken mindent letaroltak, tátongó krátert hagytak maguk után a dolgos kezek.
A magyar közigazgatás berkeiben járatlan civileknek jó időbe telt, ameddig kinyomozták, hogy a helyi rendőrség után hova érdemes fordulni. Végül kiderült, hogy érvényes, szabályszerű engedéllyel semmiképpen sem rendelkezhettek a favágók, ugyanis az annak kiadására jogosult Erdészeti Igazgatóság erre a területre nem bocsátott ki ilyet. Az Igazgatóság képviselője végül helyszíni szemlét tartott, és megállapította a munka szakszerűtlen jellegét.
Egyesek megfogalmazása szerint egyszerű falopásról van szó. Ez a megközelítés a gyakorlatban nem egészen helytálló, ugyanis a civilek érdeklődésére a favágók elmondták, hogy a munka megrendelője a terület tulajdonosa. Saját magától lopná a fát, vagy valami egészen más a cél? Hamis a rendőröknek mutatott engedély, és formailag szabályos, vagy formailag semmi köze a hatósági engedélyhez? Esetleg igaz lenne, hogy – hatáskörét túllépve – a helyi jegyző adott ki engedélyt? Persze ez felveti azt a kérdést, hogy a rendőrségnek nem kellett volna-e tudatában lennie, hogyan is néz ki egy hatósági engedély és ki jogosult kiállítani? Az ügy azonban még ennél is abszurdabb, és jobban rávilágít a környezeti értékek megóvására rendelt hatóságok tehetetlenségére.
Privatizáció és ingatlanfejlesztés, kontra nemzeti érdekek
A dunakeszi téli pálya az elmúlt években nem egyszer szerepelt már a híradásokban. Sokat foglalkozott a sajtó a különös utóéletű adásvétellel, amelynek főhőse Winkler Márton volt, aki elővásárlási jogára való hivatkozással elperelte a Nemzeti Lóverseny Kft által áruba bocsátott 57 hektáros ingatlant. Saját nyilatkozata szerint gyanúsan olcsón lehetett hozzájutni a rendkívül jó fekvésű területhez, amelyre nem sokkal később megszülettek a „fejlesztési tervek” is.
Hogy hogynem, éppen Winkler Márton volt ugyanis az egyetlen pályázó a Nemzeti Lóverseny Kft privatizációs eljárása során 2007-ben, s ha megnyeri az eljárást, akkor ismét egyesült volna kezében a Lovaregylet által a 19. század végén létrehozott tréningtelep második világháború és a szocializmus által megkímélt része. Talán a pályázathoz hátteret biztosító pénzemberek számára készült az a tanulmányterv, amely utóbb napvilágra került, s amelyből kiolvashatjuk, mi történik, ha Winkler Márton kezébe kerül a magyar lósport sorsa. (http://www.freeweb.hu/dkck/teli%20palya_mellekletek/beepitesi%20tervek/Alagi%20telipalya%20jovobeni%20hasznositasa%20-%20CD-n%20atadott%20valtozat.pdf) A történet azonban másként alakult – talán éppen a két évvel korábbi huszárvágás miatt vált Winkler Márton kegyvesztetté – elutasították ajánlatát. Ma már hozzátehetjük, hogy a lósport szerencséjére. Nem vált ugyan közismertté, hogy milyen feltételeket szabtak a privatizáció során, azonban Winkler Márton tervei rávilágítanak arra, hogy az egykor világhírű alagi versenyló tréningtelep sorsa megpecsételődött volna, ha a privatizációs pályázatot nem nyilvánítják eredménytelennek. A tervek szerint ugyanis a tréningtelep és más ingatlanok, többek között az önkormányzati tulajdonú vitorlázó repülőtér helyén a világ negyedik legnagyobb vásárvárosa épülhetett volna fel. A tréningtelep nélkül pedig a magyar lósport fennmaradására is alig lett volna esély.
Különös kanyar a történetben, hogy minderre két évvel később derült fény, amikor Winkler Márton a téli pálya átminősítéséhez akarta megnyerni a dunakeszi képviselő-testület hozzájárulását. Akkorra azonban az expo ötlete már kútbaesett, hiszen a területek nagy része a Nemzeti Lóverseny Kft tulajdona maradt. Nem egészen érthető, miért hozta nyilvánosságra a terveket. Esetleg mégsem veszett el minden remény a grandiózus terv megvalósítására? Furcsa módon Szabó Zoltán ingatlenbefektető egy évvel később a helyi lapban propagálta az ötletet .
Nemzeti ökológiai hálózat, a törvénykezési tehetetlenség jelképe
A téli pályára vonatkozóan a tervek Disneyland, hotelek, kaszinók és egy ügető lóversenypálya telepítését célozzák. A megvalósítás elé azonban akadályok álltak: a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal javaslatára a tréningtelep országos jelentőségű műemlék lett, s a már korábban is helyi védelem alatt álló téli pálya a nemzeti ökológiai hálózat magterületének is részét képezi. Mindezek a kötöttségek pedig a beépítést erősen korlátozzák, elég idéznünk a nemzeti ökológiai hálózatra vonatkozó egyik paragrafust, amely szerint „a nemzeti ökológiai hálózat magterületén belül a kialakult beépítési mód nem változtatható meg”. A téli pályán jelenleg nincsen semmiféle beépítés, ebből következően a továbbiakban sem lehetséges. Legalábbis szabályosan. Amennyiben a dunakeszi önkormányzat építkezést engedélyezne a területen, akkor törvénysértést követne el. A nemzeti ökológiai hálózat létrehozásáról és szabályozásáról azonban hiába rendelkezik törvény, sajátos fintora a magyar jogrendszernek, hogy egyetlen intézmény sem jogosult, illetve köteles betartatni az arra vonatkozó szabályokat. Így aztán hiába a szigorú törvény, semmi eredménye sincsen.
Annak taglalásába nem megyünk bele, hogy mekkora szükség van egy ügető versenypályára, és mennyi létjogosultsága van az építésére terveket szövögetni, hiszen Magyarországon a lósport, de főként a sportfogadás állami monopólium. Ennél fontosabb, hogy a helyi képviselők számára tetszetős a lósporttal kapcsolatos terv, ezért a terület besorolásának megváltoztatását elősegítheti, hiszen a képviselők azt mondhatják: ők ahhoz járultak hozzá, hogy „ugyanaz” legyen a területen, ami eddig is volt. A téli pálya eddig is a lósport célját szolgálta, ezután is azt fogja.
Mégis, van különbség? A téli pálya eddig egy külső gyakorlópályaként működött, amelynek a szélén egy három méter széles földút fut körbe. Ezen kívül semmi más építmény, vagy egyéb létesítmény nincsen a területen. Ennek köszönhetően megőrizte eredeti, természetes jellegét, a pest-solti síkságra jellemző homokpusztagyep élővilágát. Rajta kívül Budapest északi határában ilyen nagy kiterjedésű érintetlen, életképes terület nem maradt. Önmagában ez a tény is elegendő kellene, hogy legyen ahhoz, hogy megőrizzük a területet jelen állapotában. Nyilván ez volt a célja Dunakeszi egykori képviselő-testületének is 1994-ben, amikor helyi védelem alá helyezte a téli pályát, s ennek fontosságát ismerték el akkor is, amikor a nemzeti ökológiai hálózat magterületévé nyilvánították.
A „hasznosításához” szükséges a település-szerkezeti terv módosítása. Ezt először 2009 tavaszán próbálta meg elérni Winkler Márton. Akkor azonban a lakossági tiltakozás hatására a képviselők visszakoztak, és Dióssi Csaba fideszes frakcióvezető, azóta képviselő és polgármester javaslatára levették napirendről a kérdést. Nem mondtak nemet, csak nem tárgyalták meg. Alig fél évvel később a település-szerkezeti terv felülvizsgálatával megbízott mérnökiroda jelezte, hogy eddig sajnos rosszul volt besorolva a terület, ezért mindenképpen módosítást kell eszközölni. S minő csoda! Éppen abba a kategóriába lehet csak sorolni, ahova fél évvel korábban a tulajdonos szerette volna. Ez a besorolás elsőre nem hangzik rosszul: „beépítésre nem szánt, lósport terület”. A különbség annyi, hogy fél évvel korábban több száz millió forintot követelt (volna) az önkormányzat a tuljadonos kérésére történő átminősítésért, azonban az államigazgatási nyilvántartásban szereplő hiba kijavításáért nem kér, nyilvánvalóan nem is kérhet egy fillért sem – mégis teljesül a tulajdonos kívánsága.
A „beépítésre nem szánt sportterület” kategóriát például a nagy kiterjedésű sportpályákra találták ki. Ebbe beleillik a lóversenypálya, rendben levőnek tűnik a dolog. Nem is településtervezési aggályok merülhetnek fel, hanem inkább az tűnik kérdésesnek, hogy az alapvetően sportfunkciót előtérbe helyező besorolás megfelel-e a terület jellegének. Utóbbi sokkal közelebb áll a természetes állapotban levő területekhez, mintsem a sportpályákhoz. A településtervezési logika: „mindent a funkciójának megfelelően kell besorolni”, tehát hamis eredményre látszik vezetni, hiszen azt követve elsőként a Himaláját kellene nagy kiterjedésű sportterületnek átminősíteni, oda ugyanis semmi más okból nem megy ember, csak azért, hogy hegyet másszon.
A Ti országotok
Az átminősítés tehát alapvetően a terület eddigitől eltérő használatát alapozhatja meg, ami egyet jelentene a téli pálya természeti értékeinek pusztulásával is. Vajon messze járunk az igazságtól, ha azt gyanítjuk, hogy a területet szegélyező erdő kiirtása is e koncepcióba illeszkedik? A természeti értékek eltűnése mindenesetre közelebbi viheti a tulajdonost az áhított célhoz, a beépítés eléréséhez.
Hogyan lehet az, hogy két és fél hónap alatt nem sikerült leállítani az illegális erdőirtást, és kézre keríteni az elkövetőket? Miért nem lehet egy ilyen egyszerű ügy végére járni annak ellenére, hogy nemcsak civilek által készített fotók és videók, hanem rendőrségi jegyzőkönyvek is tanúskodnak a tettenért favágók személyazonosságáról s a felmutatott engedély érvénytelen voltáról? Miért nem lehet ennyi idő alatt eljutni a “munka” megrendelőjéig, és a törvényben foglaltaknak megfelelően eljárni vele szemben? A dunakeszi történet nyilván nem egyedi eset. A hatósági eljárás egy helyben topogása szinte nyílt felszólítás a szabályok semmibe vételére, hiszen annak révén milliárdos haszon élvezőjévé lehet válni. Spekulánsok, kalandorok, strómanok, eljött a Ti országotok!