A hazai cégek energiaberuházásainak támogatására 2007 és 2013 között rendelkezésre álló 100 milliárdos keretből eddig mindössze 80 milliót utaltak ki a jogosultaknak

Nem kapkodnak a százmilliárdos fejlesztési forrás után

A hazai cégek energiaberuházásainak támogatására 2007 és 2013 között rendelkezésre álló 100 milliárdos keretből eddig mindössze 80 milliót utaltak ki a jogosultaknak

Mindössze 80 millió forintot utaltak eddig át a jogosult cégeknek abból a 100 milliárdos keretből, amely 2013-ig áll rendelkezésre a cégek és intézmények energiatakarékossági beruházásainak támogatására – tudta meg a lap a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől (NFÜ). Ám a pénz odaítéléséről döntő szakemberek ezt nem tartják elkeserítőnek, netán tervezési hibának, így ennek felelőse sincs.

A szakemberek úgy vélik, a rendszer – hivatalos nevén Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) – igazán csak tavaly indult be. Így az első év tapasztalatait hasznosítva most új pályázatokat írnak ki.

Ajánlott tartalom

Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyag jövedéki adóját

Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót.