Iszapömlés – Megkezdődött a technológiai váltás előkészítése

Megkezdődött a technológiai váltás előkészítése a Mal Zrt.-nél, ennek részeként csökkentik a 10/a tározóba kerülő anyagok lúgtartalmát – közölte a kormánybiztos szóvivője az MTI-vel.

Petróczi Tímea tájékoztatása szerint a napi működés mellett a cégnél megkezdődött a technológiai váltás előkészítése, ami azért fontos mert 2011 február 11-én lejár a Mal nemzetközi környezethasználati engedélye, az újat pedig már csak a modern, száraz technológia alkalmazása esetén kaphatja meg a társaság.
Felgyorsították a cégnél a szakértői, tervezői és kivitelezői munkákat a veszélyhelyzet mielőbbi megszüntetése érdekében. Az új környezetvédelmi és száraztechnológia-váltásra vonatkozó tervek benyújtásának határideje 2010 december 31. A folyamatos a gyártáshoz szükséges nagy- és kis nyomású gőzt a Bakonyi Erőmű Zrt. biztosítja. A zavartalan termeléshez rendelkezésre állnak az alapanyag készletek, a be- és kiszállítási kapacitások elegendőek – áll a közleményben.

Ékes József, aki az október 4-én kialakult és év végéig fenntartott veszélyhelyzet miatt létrehozott kármentő bizottság tagja is, az MTI tudósítójának korábban megjegyezte, létezik az a technológia, s azt több országban is használják már, amelynek eredményeként a vörösiszap mennyiségét, nedvességtartamát 25 százalékra, az iszapos víz lúgosságát pedig 10 pH alá lehet csökkenteni. Hozzátette: a jelenlegi technológiában a zagytározókban a vörösiszap nedvességtartalma 70 százalékos, és ez okozhatta az ajkai térségben az ország legnagyobb ipari és ökológiai katasztrófáját.

Ajánlott tartalom

Az Újszülöttek erdeje programban már közel 400 hektár erdőt telepítettek

Az Országfásítási programban meghirdetett Újszülöttek erdeje programban a négy évvel ezelőtti indulás óta már közel 400 hektár erdőt telepítettek országszerte - hangoztatta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára csütörtökön a Győr-Moson-Sopron vármegyei Fenyőfő határában.