Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Kapcsolódó cikkek
A ENSZ november 29. és december 10. között nemzetközi klímakonferenciát rendez a mexikói Cancúnban. Az alábbiakban az idáig vezető tárgyalások főbb állomásait ismertetjük.
1992 – Rio de Janeiróban elfogadják az ENSZ Éghajlat-változási keretegyezményét (UNFCCC). A nemzetközi szerződés célja az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának stabilizálása olyan szinten, amely még nem jár a Föld éghajlatának veszélyes mértékű megváltozásával. A szerződés jogilag nem kötő erejű, ugyanakkor lehetőséget biztosít kötő erejű kiegészítő jegyzőkönyvek (protokollok) későbbi elfogadására. Ilyen jegyzőkönyv az 1997-bern elfogadott Kiotói jegyzőkönyv. Az UNFCCC-t 192 ország írta alá és ratifikálta. Az aláírók megegyeztek abban is, hogy minden évben megtartják a Felek Konferenciáját (Conference of the Parties, COP), melyen áttekintik az addig elért haladást.
1994 – Hatályba lép az ENSZ Éghajlat-változási keretegyezménye.
1995 – Berlinben megrendezik a felek első konferenciáját (COP1). A találkozón aggályokat fogalmaznak meg azzal kapcsolatban, hogy az országok képesek-e teljesíteni az UNFCCC-ben kitűzött célokat.
1996 – A genfi konferencián (COP 2) elfogadott deklaráció az amerikai álláspontot tükrözve elfogadta az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) 1995-ben kiadott második helyzetértékelő jelentésében foglalt tudományos álláspontot a klímaváltozás tényéről, elvetette az egységes vállalásokra épülő klímaegyezményeket a rugalmasságot helyezve előtérbe, végül jogilag kötő erejű középtávú célok lefektetését sürgette.
1997 – A felek harmadik konferenciáját (COP 3) Kiotóban tartották, itt fogadták el a Kiotói jegyzőkönyvet. Ebben 37 fejlett ország vállalta, hogy az 1990-es szinthez képest átlagosan 5,2 százalékkal csökkenti üvegházhatású gázkibocsátását 2008-2012-ig (a célszám az öt év átlaga). Az Európai Unió 8 százalékos csökkentést vállalt, az Egyesült Államok 7 százalékot (azonban nem ratifikálták, így az jogilag nem köti az USA-t), Japán 6 százalékot, Oroszország pedig 0 százalékot (szinten tartást).
2000 – Az Európai Bizottság elindítja az Európai Klímaváltozási Programot (ECCP). A program fő célja egy európai stratégia kidolgozása és megvalósítása, amelynek segítségével a tagállamok teljesíteni tudják a Kiotói jegyzőkönyvben tett vállalásukat. Az ECCP talán legjelentősebb eredménye az EU Kibocsátáskereskedelmi Rendszerének (EU ETS) 2005-ös elindítása.
2001 – A bonni konferenciára (COP 6) az után került sor, hogy márciusban az újonnan felálló Bush-kormány visszautasította a Kiotói jegyzőkönyv ratifikálását. Ennek ellenére, s a széleskörű várakozásokkal ellentétben sikerült megegyezni a protokoll legfontosabb részleteiről, így egyezség született az úgynevezett rugalmassági mechanizmusokról és az úgynevezett karbonnyelőkről (például erdők) is.
2004 – Oroszország hosszas ingadozás után végül rááll a Kiotói jegyzőkönyv ratifikálására, ezzel összegyűlik a protokoll életbelépéséhez szükséges ratifikációs arány.
2005 – Hatályba lép a Kiotói jegyzőkönyv.
2005 – Elindul az EU Kibocsátás-kereskedelmi Rendszerének (EU ETS) első, 2007-ig tartó szakasza. Az EU ETS a világ legnagyobb üvegházhatású gázokra vonatkozó kibocsátás-kereskedelmi rendszere. Hasonló rendszerek kialakítása van folyamatban az Egyesült Államokban, Ausztráliában és számos más országban.
2005 – Montreálban megtartják a felek konferenciáját (COP 11), egyúttal a Kiotói aláírók itt egyeztetnek először (Meeting of the Parties, MOP 1). A konferencián elfogadott Montreáli Akciótervben a felek elhatározzák, hogy a Kiotói protokoll 2012-es lejárta után újabb jegyzőkönyv elfogadása szükséges, amelyben még ambiciózusabb vállalásokat tesznek az üvegházgázok kibocsátásának csökkentésére.
2006 – A Nairobi konferencián (COP 12/MOP 2) a résztvevő országok megállapodnak a Kiotói protokoll 2008-tól történő felülvizsgálatában. A felülvizsgálat eredményei a tervek szerint egy 2013-ban hatályba lépő új egyezmény alapját képezhetik.
2007 – A Bali konferencián (COP 13/MOP 3) elfogadják a Bali Útitervet, amely konkrét lépéseket irányoz elő egy Kiotói rendszert felváltó klímavédelmi egyezmény elérésére két év alatt. A Bali Útiterv szerint tehát a 2009-es koppenhágai klímacsúcson kellett volna megkötni az új szerződést.
2008 – Elindul az EU Kibocsátás-kereskedelmi Rendszerének (EU ETS) második, 2012-ig tartó szakasza.
2008 – A lengyelországi Poznanban tartott klímacsúcson (COP 14/MOP 4) elfogadnak egy munkatervet a koppenhágai konferencia előkészítésére. Ez alapján az előkonferenciákon le kell zárni a vitás kérdéseket, hogy Koppenhágában új egyezmény születhessen.
2009 – A konferenciák egész sorával előkészített, hatalmas várakozások övezte koppenhágai klímacsúcs (COP 15/MOP 5) a remények ellenére kudarccal végződik, a feleknek nem sikerül megkötniük a Kiotói jegyzőkönyvet felváltó, jogilag kötelező erejű globális klímapaktumot. A kudarcot alapvetően a fejlett és fejlődő országok közötti érdekellentét okozta, amelyet a konferencia zárószakaszában megérkező nagyszámú állam- és kormányfő – köztük Barack Obama amerikai elnök és Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök – közötti informális egyeztetések sem tudtak feloldani.
Az ENSZ történetének legnagyobb szabású klímavédelmi konferenciája végül egy jogi kötőerőt nélkülöző, kevés konkrétumot tartalmazó zárónyilatkozat “tudomásul vételével” ért véget: a Koppenhágai Egyezmény 30, illetve 100 milliárd dollárt irányoz elő a fejlődő országoknak nyújtandó rövid távú – 2010 és 2012 közötti -, valamint hosszú távú – 2020 utáni – klímavédelmi támogatásra vonatkozóan, ezenkívül célul tűzi ki a globális felmelegedés 2 Celsius fokon belül tartását. A koppenhágai klímacsúcs szakmai, civil és sajtóvisszhangját egyaránt éles bírálat és csalódottság uralta.