A családi kompakt Leaf után izgalmasabb vizekre evez a Nissan: Esflow tanulmánya minden ízében vérbeli, profi sportkocsinak ígérkezik – elektromos hajtással.
A hetvenes évek előestéjén komor viharfelhők tornyosultak a kor legkomolyabb sportautói felett. A Fairlady Z nem csak a Nissan, hanem az egész japán autóipar számára áttörést hozott: a kecses, apró kupé hatalmasat lendített az ott Datsun néven futó márka észak-amerikai eladásain, és segített eloszlatni az olcsó, fantáziátlan távol-keleti kisautókkal kapcsolatos sztereotípiákat. A Z-széria azóta ikonikus családdá vált a Nissan berkein belül, és rövid időn belül belépőt biztosított a vállalatnak a legkiválóbb sportautó-gyártók elit klubjába. Majdhogynem természetes tehát, hogy a Nissan új, távolba mutató életében is helyet kap egy hátsókerék-hajtású, alternatív üzemanyaggal hajtott modell, Na, nem a GT-R szupersportkocsit készül átalakítani a gyár, hiszen az immár 530 lóerős fenevad vásárlóköre számára alighanem egy start-stop rendszer sem volna elfogadható alternatíva. A Nissan ezért inkább vadonatúj, kompakt sportkocsi-tanulmányt épített.
Az éles vonalként meghúzott lámpatestek mértani szigorát érzéki idomokkal enyhíti az Esflow, sziluettje az erőtől duzzadó kerékívekkel és a messze hátratolt, csapott tetejű utasfülkével egyértelmű párhuzamot von a máig sikeres Z-szériával – beleértve annak kompakt méreteit is. Az utastér, ahogy illik, minimalista, minden eleme a tömegcsökkentésről szól, leginkább az utastér gátfalába integrált ülések (ezek helyett a kormány és a pedálok távolsága állítható), amelyek nem mellékesen szupersportkocsikat idéző stíluselemként sem elhanyagolhatók. Ahogy a stílus, az arányok is sportosak, az utasok szinte a hátsó tengelyen ülnek.
És ha már tengely: az Esflow természetesen hátsókerék-hajtású, mégpedig nem is akárhogyan. A rugózatlan tömeg csökkentése érdekében eltekintettek a kerékagy-motoroktól, ám a koncepció előnyeit megőrizték: a két darab, középen elhelyezett motor külön-külön hajt egy-egy kereket, így megfelelő vezérléssel egyben az ESP szerepét is betöltik, hiszen tetszőlegesen szabályozható a két oldalra jutó vonóerő. Az Esflow 5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, ám igazán sportossá nem is ez, hanem ideális és állandó tömegeloszlása teszi – míg egy hagyományos motoros autó egyre könnyebb lesz, ahogy fogy belőle az üzemanyag, és ezzel megváltoznak menetdinamikai adottságai, a (jelen esetben a jobb helykihasználás érdekében lapos kivitelű) akkumulátorok tömege nem változik menet közben. És bár a sportosság szempontjából mellékes, a modell esetleges megvalósulását nagyban segítheti, hogy az Esflow egyetlen feltöltéssel tekintélyes, 250 kilométeres távolságot tud megtenni.