A hulladékok keletkezésének megelőzésére az Európai Unió előírása szerint 2013-ig Magyarországnak is nemzeti tervet kell kidolgoznia, ezen a területen azonban még nagyon kevés a hazai tapasztalat, és a hulladék-keletkezés megelőzésének módszertana sem igazán ismert - mondta Farkas Hilda, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezetője kedden Szombathelyen, a Nemzetközi Köztisztasági Szakmai Fórum és Kiállítás megnyitóján.

Nemzetközi Köztisztasági Szakmai Kiállítás és Fórum Szombathelyen

A hulladékok keletkezésének megelőzésére az Európai Unió előírása szerint 2013-ig Magyarországnak is nemzeti tervet kell kidolgoznia, ezen a területen azonban még nagyon kevés a hazai tapasztalat, és a hulladék-keletkezés megelőzésének módszertana sem igazán ismert - mondta Farkas Hilda, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezetője kedden Szombathelyen, a Nemzetközi Köztisztasági Szakmai Fórum és Kiállítás megnyitóján.

Farkas Hilda hangsúlyozta: az Európai Unió jelenleg még  jelentős összegű támogatásokat nyújt a hulladékkezeléshez, de egyre inkább csak összetett hulladékgazdálkodási rendszerek kifejlesztéséhez, és kizárólag beruházásokhoz lehet uniós forrásokhoz jutni, működtetéshez nem.

Szavai szerint ennek az az üzenete, hogy a környezetvédelemnek egyre inkább önfenntartóvá kell válnia, a hulladékkezelés költségeit pedig fokozatosan azoknak kell majd viselniük, akik a szolgáltatásokat igénybe veszik, például a hulladéklerakókat használják.

Hajdu György, a Köztisztasági Egyesülés, és az ISWA magyar tagozatának elnöke a megnyitón arról szólt, miközben Magyarországon egyre elfogadottabb a hulladékok szelektív gyűjtése, a gazdasági válság miatt egyre nehezebb az újra felhasználható, szétválogatott hulladékot értékesíteni.

Szavai szerint ezért átmeneti időre gondoskodni kell a szelektíven begyűjtött hulladékok tárolásáról is.

A kedden kezdődött három napos szakmai fórumon, amelynek Szombathelyen az Aréna Savaria sportcsarnok ad otthont, 148 a köztisztasággal, városüzemeltetéssel foglalkozó cég vesz részt, a kiállításon pedig 34 kiállító mutatja be termékeit, speciális gépeit és berendezéseit.

Ajánlott tartalom

Több mint 11 millió új fa Magyarországon, folytatódik az erdőtelepítési program

Célzott programok az erdők klímavédelmi hatásának fenntartásáért és növeléséért.