Sugárszennyeződés a BBC-zenekar hangszerein

Olyan mértékű sugárszennyeződés érte Japánban a BBC Filharmonikus Zenekarának hangszereit, hogy a japán turnéról hazaérkező társulat csomagja megszólaltatta a manchesteri repülőtér biztonsági berendezéseit, bár a sugárzás szintje nem volt veszélyes az egészségre.

A Mail on Sunday beszámolója szerint a zenekar éppen egy buszon utazott a földrengés pillanatában. Az együttes 320 kilométerre volt a katasztrófa során súlyosan megrongálódott fukusimai atomerőműtől, a hangszerekre mégis rárakódott annyi sugárzó szennyezőanyag, hogy a repülőtér berendezése jelzett. A brit légikikötőkben elsősorban a csempészett – például “piszkos bombákban”, vagyis hagyományos töltetű, de sugárzó anyagok szétszórására alkalmas robbanószerkezetekben felhasználható – radioaktív anyagok kiszűrésére állították fel az érzékelőket. A riasztás után a vasárnapi brit lap szerint a BBC-zenekar hangszereit a manchesteri repülőtér hatóságai lefoglalták, és egy e célra kialakított földalatti biztonsági helyiségben megvizsgálták. Az együttes tagjai attól tartottak, hogy a hangszereket meg kell semmisíteni, de a brit belügyminisztérium szóvivője a lapnak elmondta, hogy a tüzetesebb vizsgálat során mért sugárszennyeződés nem érte el az egészségre veszélyes szintet.

Mind a 6 reaktorban 100 fok alatt van a hőmérséklet
100 fok alá csökkent a hőmérséklet a fukusimai atomerőmű mind a hat reaktorában, mondta vasárnap a japán védelmi miniszter, Tosimi Kitazava. A helyzet az ötös és hatos reaktorban kezd megnyugtatóvá válni, ahol beindították a hűtést, és sikerült leállítani a radioaktív folyamatokat. A hármas blokkban korábban a hőmérséklet emelkedéséről is beszámoltak. A kettes reaktorhoz pedig a közelmúltban érkezett meg az elektromosság, azt azonban még nem tudni, hogy sikerül-e a hűtést beindítani.

Ajánlott tartalom

Különleges módon használják fel a mesterséges intelligenciát az SZBK kutatói

Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.