Miként lehet húzóágazat itthon a bioetanol?

Egy tavalyi kimutatás szerint, Magyarországon évente mintegy 2-2,5 millió tonna kukoricából lehetne bioetanolt előállítani. Ráadásul a számítások szerint, ez a mennyiség még nem veszélyeztetné a magyar belső takarmányellátást, mivel a kimutatások szerint, ennyi felesleg mindig rendelkezésre fog állni az országban.

Szakemberek szerint így a bioetanol alapanyagául szolgáló kukorica termesztése a jövőben a mezőgazdaság húzóágazatává válhat. Az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete már tavaly beszámolt arról, hogy szakembereik jelentős eredményeket értek el a kukoricahibridek nemesítésében és a biogáz előállítására használt fajták fejlesztése terén is. A bioetanol, valamint a biogáz alapanyagául szolgáló kukoricafajták iránt világszerte egyre nagyobb az igény. A bioatenol-gyártásban hasznosuló kukoricafajták nemesítése során három fontos szempontot vesznek figyelembe. Ezek a jó termőképesség, a nagy keményítőtartalom és a termésbiztonság. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a kukoricaszemek vízleadó képessége nagy, így a termés gyorsan megérik, és még az ősz elején, szárítás nélkül betakaríthatóvá válik.

 
Az intézet az elmúlt évek kutatómunkájának köszönhetően kiváló eredményeket ért el, így nem véletlen, hogy a vezetők szerint a magyar mezőgazdaság húzóágazata lehet Magyarországon a bioetanol-gyártás alapanyagául szolgáló kukorica termesztése. Az intézetben azonban nem ülnek a babérjaikon, hiszen már most olyan új fajtákon dolgoznak, melyekben nemcsak bioetanol-alapanyagok vannak, de már a jövő generációi számára fontos biogáz-alapanyagok is. Bár ezek a rendszerek még kevés helyen találhatóak meg, de a jövőben elsősorban mezőgazdasági üzemek mellett létesülhetnek, azok gázellátásának biztosítására, de akár kisebb települések gázellátására is megoldásként szolgálhatnak.

Ajánlott tartalom

Különleges módon használják fel a mesterséges intelligenciát az SZBK kutatói

Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.