Az Európai Unió és Japán közösen fogják előkészíteni azt az új, légkörszennyezést korlátozó megállapodást, amely idén Koppenhágában felválthatná a kiotói egyezményt, ebben állapodtak meg az EU és Japán képviselői prágai csúcstalálkozójukon

Az EU és Japán együttműködnek egy új emissziós megállapodás kidolgozásán

Az Európai Unió és Japán közösen fogják előkészíteni azt az új, légkörszennyezést korlátozó megállapodást, amely idén Koppenhágában felválthatná a kiotói egyezményt, ebben állapodtak meg az EU és Japán képviselői prágai csúcstalálkozójukon

A fórumon részt vett Aszo Taro japán miniszterelnök, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, és az  EU soros cseh elnökséget Václav Klaus államfő képviselte.

Václav Klaus szerint – aki közismerten nem ért egyet a globális felmelegedésről szóló nézetekkel -, az EU-Japán csúcstalálkozó résztvevői a klímaváltozásokkal kapcsolatban elsősorban az energiatakarékos technológiák alkalmazásának lehetőségeit vitatták meg.

Nem volt semmiféle gondom a témával – jelentette ki sajtóértekezleten Klaus. Ugyanakkor nem felejtette el megjegyezni: továbbra sem ad hitelt a globális felmelegedést hirdető nézeteknek.

Japán és az Európai Unió a prágai csúcstalálkozón abban is egyetértettek, hogy be kell tartani a G20-as csoport kötelezettségvállalásait, és folytatni kell a válságkezelő intézkedések megvalósítását világszerte.

Ajánlott tartalom

Az Újszülöttek erdeje programban már közel 400 hektár erdőt telepítettek

Az Országfásítási programban meghirdetett Újszülöttek erdeje programban a négy évvel ezelőtti indulás óta már közel 400 hektár erdőt telepítettek országszerte - hangoztatta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára csütörtökön a Győr-Moson-Sopron vármegyei Fenyőfő határában.