Bioüzemanyag fonalas gombatörzsből?

A Genome Research című amerikai folyóiratban megjelent tanulmány szerint a bioüzemanyagok előállításának fejlesztési lehetőségeit vizsgálva megállapították, hogy jelentős potenciál van az Aspergillus niger fonalas gombatörzsben.

A Pacific Northwest National Laboratory kutatói hosszas munkafolyamat után, negyvenhét társszerző kutatási eredményeit figyelembe véve jutottak erre a megállapításra. A Scott Baker vezette kutatások szerint a gomba vad fajait elsődlegesen növényi kórokozóként tartják számon, többek között ez felelős hagymán megjelenő fekete penészért. Ugyanakkor a biotechnológiai iparban hasznát veszik, hiszen az élelmiszeripar alkalmazza citromsav előállításához. A bioüzemanyagok gyártásában azért lehet fontos szerepe ezeknek a mikroorganizmusoknak, mert kiterjedt enzimrendszerrel rendelkeznek, amely a növényi sejtfalak lebontását, és így a bennük lévő cukrok hasznosítását teszi lehetővé. A mikroorganizmusok örökítő-anyagának vizsgálatával a kutatók azonosítani tudtak több száz olyan gént, amelyek a bioüzemanyagok gyártásához is használható tulajdonságokért felelősek. Ezek az enzimtermelésért felelős gének meghatározása alapját képezi olyan törzsnemesítési eljárásoknak, melyekkel növelhetőek lesznek az Aspergillus niger alkalmazási lehetőségei a bioüzemanyagok gyártásában.

Ajánlott tartalom

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó kutatóintézet, a HUMDA Lab csapata fantasztikus eredménnyel, 5. helyen zárt az április 27-i Abu Dhabi Autonomous Racing League (A2RL) önvezető formulaautós versenyen, amelyen világszinten is elismert egyetemek és kutatóközpontok csapatai indultak. Az izgalmas viadalt a müncheni műszaki egyetem csapata, a TUM Motorsport Team nyerte.