Biogázüzem létesül Miskolcon

Miskolc és agglomerációja szennyvíziszapjának a hasznosítására jelent megoldást az a biogázüzem, amely 2,2 milliárd forintból valósulhat meg a borsodi megyeszékhelyen; az üzem szennyvíziszappal működik majd, a fejlesztés idén augusztusban indul.

Méhn Imre, a Biogas-Miskolc Kft. ügyvezetője közölte: egymilliárd forinttal támogatja az Európai Unió és a kormány az üzem megvalósítását. A fejlesztést – amely ez év augusztusában kezdődik -, a Biogas-Miskolc Kft. valósítja meg. A projektcégben alapítóként a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft., a Bioenergy-Miskolc Kft. és a WIS Zrt. vesznek részt. A fejlesztés eredményeként a térségben keletkező mintegy 50 ezer köbméternyi szennyvíziszapot megújuló energiaforrásként, környezetbarát módon hasznosíthatják. Az üzem megvalósításával a szennyvíztelep energiaellátása csaknem teljes egészében önellátó rendszerre alapozható – tette hozzá az ügyvezető.

 

Kitért arra, hogy a külső energia bevitelére a teljes mértékű biogáztermelés felfutása után jellemzően csak üzemzavar, vagy kiemelkedően magas tartós kapacitáskihasználás mellett kerülhet sor. A felhasználásra kerülő energia így teljes egészében “zöld energiahordozó” lesz. A beruházás megteremti a lehetőséget arra is, hogy a megtermelt biogázt a jövőben egyéb módon hasznosíthassák, ezzel a város ismét egy jelentős lépést tesz a fenntartható energiaellátás megvalósítása felé – magyarázta Méhn Imre. Vojtilla László, a MIVÍZ Kft. vezetője rámutatott: a víztelenített iszapot korábban mezőgazdasági területen helyezték el, az új előírások szerint ez a kezelés nélküli elhelyezési mód a továbbiakban nem megengedett. A szennyvíziszap részbeni kezelésére épült iszapszárító a keletkező szennyvíziszap teljes mennyiségéhez nem rendelkezik elegendő kapacitással. A város már korábban is tervezte a szennyvíztisztító korszerűsítését, de a hatalmas beruházási költségek miatt többször is eltolódott a megvalósítás.

 
A most induló projekt a tisztítás során folyamatosan keletkező iszap ártalmatlanítását (fertőző képesség nagyfokú csökkentése, bűzképző hatás megszüntetése) és a végleges elhelyezést lehetővé tevő kezelését jelenti. A már meglévő üzem működtetésének újragondolását és funkcionális kiegészítését célozza meg a biogázüzem projektfejlesztési koncepció, amely révén mind az érintett részek (iszap feldolgozó vonal) felújítása, mind a hatékonyság és környezetvédelmi szempontok megfelelő súlyt kaptak. A fejlesztési programmal létrejövő iszapkezelő és energiatermelő rendszer technológia bővítést, az energiafelhasználás vonatkozásában energiahordozó váltást is jelent az objektum működtetése során. A tervezett biogázüzem a meglévő szennyvízkezelő “üzemhez” csatlakozóan, annak területi bővítése nélkül, de a működő létesítménytől anyag és energiaforgalmilag leválasztva valósul meg. A beruházással a városi szennyvízkezelés az egyik jelenlegi legmodernebb eljárásnak számító szennyvíz-iszapkezelési technológiához jut. A telepen keletkező évi 25 ezer tonna híg szennyvíziszap és a kisebb tisztító telepekről beszállított hasonló nagyságrendű éves iszapmennyiség, továbbá veszélyes hulladéknak nem számító ételmaradékok, élelmiszeripari jellegű hulladékok kezelése révén valósul meg biogáz-, azaz megújuló energiatermeléssel.

Ajánlott tartalom

Öthetes kikapcsolási moratóriumot hirdet lakossági ügyfeleinek az MVM

Az MVM 2024. november 29. és 2025. január 5. között több mint öthetes önkéntes kikapcsolási moratóriumot hirdet lakossági ügyfelei körében. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az MVM egyetlen lakossági ügyfelénél sem kapcsolja ki az áramot és a földgázt az ünnepi időszakban - tájékoztatta az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szerdán az MTI-t.