Veszélytelen a veszprémi levegő

Nincs egészségre ártalmas vegyi anyag a levegőben, ezért csütörtök délelőtt már a méréseket sem folytatják Veszprémben és a környező településeken.

A veszprémi Videoton Ipari Parkban szerdán kigyulladt polisztirolt gyártó üzem égése során szén-monoxid szabadult fel és a sűrű fekete füsttel nagymennyiségű korom került a levegőbe, ennek a szennyeződésnek a mértékét vizsgálta folyamatosan a veszprémi mérőkocsi és a székesfehérvári Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség mozgó mérőlaborja is – mondta Németh Tamás alezredes, a Veszprém megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.
Határérték feletti vegyianyag-koncentrációt egyszer sem mértek. A kellemetlen szag is megszűnt a helyszínen.
A tűz keletkezésének okát a tűzoltóság és a rendőrség együtt vizsgálja. A kár jelentős, de egyelőre még megbecsülni is nehéz. Illés Zoltán, a vidékfejlesztési minisztérium környezetvédelemért felelős államtitkára azt mondta, hogy a meteorológiai jelentés szerint 1500 méternyi magasságban, északi irányba terjedt és terült szét a koromfelhő, amely nedves vagy száraz kicsapódással eljuthat a talaj felszínére.

a távolból
Hangsúlyozta: ha csak polisztirol égett, akkor a veszélyes aromás szénhidrogének nem kerülhettek a levegőbe, mert azok a benzol vagy pvc-műanyagok égésekor keletkeznek. Elmondta, hogy több mint tíz tonnányi polisztirol égett el, s ennek során rendkívüli hő keletkezett (ezer foknál is több), hiszen vastag vastartó oszlopok olvadtak meg. Németh Tamás megerősítette, hogy nem kerültek aromás szénhidrogének a levegőbe, illetve egyáltalán nem mérnek szennyezettséget, a korom is szétoszlott a légkörben, nincs tovább szükség a légszennyezés mérésére sem.

a füstoszlop

Veszprémben szerda este a Videoton Ipari Parkban a Wolters Hungaria Kft. egyik bérelt, polisztirolt gyártó és műanyagfröccsöntő-üzem csarnoka gyulladt ki és égett le teljesen. Sinkó Ottó, a Videoton vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a polisztirolból csomagolóanyagot állítanak elő, és a technológia folyamatos gőzellátást igényel, amelyet egy kazán biztosít. Feltételezése szerint a tűz keletkezése ezzel a technológiai folyamattal összefüggésben lehet. Az üzemcsarnokban gázzal működtetett targoncák robbantak fel. A tűzoltók 25 gázpalackot mentettek ki az üzemből, illetve folyamatosan hűteniük kellett egy 30 köbméteres gőztartályt.

még távolabbról

Ajánlott tartalom

Ha megjavíttatjuk kevesebb hulladékot termelünk

Online felület, hogy a fogyasztók megtalálják a hozzájuk legközelebb eső javítóműhelyeket és a felújított cikkeket értékesítő üzleteket.