A termelők szerint kertészetek, így munkahelyek ezrei szűnhetnek meg, ha a használt termálvizet tényleg vissza kell préselni a talajba.

Tiltakoznak a gazdák a termálvíz visszasajtolása ellen

A termelők szerint kertészetek, így munkahelyek ezrei szűnhetnek meg, ha a használt termálvizet tényleg vissza kell préselni a talajba.

Egy tavalyi rendeletmódosítás szerint a kitermelt termálvizet a hasznosítás után vissza kell préselni a talajba. De az a gond, hogy a kinyert energia többszörösét igényli ez a művelet, ráadásul az ország egyes területein, a talaj szerkezete miatt gyakorlatilag lehetetlen a visszasajtolás. A gazdák közül sokan nem tudják vállalni a termálvíz visszajuttatásához szükséges sokmilliós beruházást, pedig az 2012 végétől kötelező lesz. Így pedig csak a Dél-Alföldön több ezer munkahely szűnhet meg a kertészetek bezárása miatt. Már a jelenlegi állapot is versenyhátrányt okoz a magyar gazdáknak például a szlovákokkal szemben – állítja Mikula Lajos, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének elnöke, hangsúlyozva, hogy a magyar gazda 47-290 forintot fizet a termálvíz köbmétere után, míg a szlovák gazda csak hét forintot. Ráadásul Szlovákiában nem minősül szennyvíznek a használt termálvíz, tehát nem kell visszasajtolni a földbe, bele lehet ereszteni a Dunába.

 

 
Magyarországon 950 termálkút működik, ebből kétszázat a mezőgazdaság hasznosít. A kertészetek termálvízzel fűtik az üvegházakat és a fóliasátrakat, így egész évben termelhető a paradicsom, paprika, uborka, amit a boltokba frissen lehet szállítani. Ráadásul a kertészet kézimunka-igényes ágazat, tehát ha a kertészeti vállalkozások tönkremennek, sok család maradna bevétel nélkül, elsősorban a Dél-Alföldön. Egyes érintettek szerint pedig ez vár a kis- és középvállalkozásokra 2012-után, feltéve, hogy nem változik a termálvizek visszasajtolására vonatkozó hazai rendelet.

 

Csatlakozott már Facebook oldalunkhoz? Rajta!

Ajánlott tartalom

Nukleáris mikroreaktorokkal biztosítanák öt amerikai katonai bázis energiaellátását

Nukleáris "mikroreaktorok" épülnek az Egyesült Államok öt katonai támaszpontján független energiaforrásként.