Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Kapcsolódó cikkek
A maga 1,35 milliárd lakosával, tehát a Föld lakosságának egyötödével 2010-ben Kína a világ legnépesebb országa, és még legalább húsz évig az is marad. De 2030-tól kezdve, minden valószínűség szerint átengedi a helyét Indiának, amelynek addigra húszmillióval több lakosa lesz.
A kínai népesség aránya a világ egészéhez viszonyítva folyamatosan csökken: 1950-ben a világ lakosságának a 22 százaléka élt Kínában, míg ma nem egészen a 20 százaléka írja a greenfo.hu. Ez a viszonylagos visszaesés a világ demográfiájában részben a fejlődő világ egyes országaiban megnövekedett népességnek köszönhető: például az afrikai népesség aránya az 1950-es 9 százalékról 2010-re 15 százalékra emelkedett, Indiáé ugyanebben az időszakban 15 százalékról 18 százalékra. De nem ez az egyetlen magyarázat. A második ok a kínai népesedés visszaesése, elsősorban a hetvenes évek óta bevezetett születésszabályozás következtében. Soha még ilyen szigorú megszorítások nem voltak életben ilyen hosszú időn keresztül. Egy rövid, nem egészen egy évtizedes időszak után, 1971 és 1978 között, amikor a városokban két gyermeket tanácsoltak a szülőknek, vidéken pedig hármat, a kormány 1979-től kezdve szigorúan egyetlen gyermeket engedélyezett a lakosság túlnyomó többségének. Ebben az időszakban a születésszabályozást a Deng Hsziaoping nevével fémjelzett, 1978-tól beinduló gazdasági modernizáció sine qua non feltételeként állítják be: csak így lehet az állam bevételeit a növekedésre fordítani, és ezáltal emelni az életszínvonalat.
Míg egy kínai nő 1970-ben még átlagosan hat gyermeket szült, mára nem egészen kettőt, tehát majdnem olyan keveset, mint a világ legfejlettebb országaiban. Ennek megfelelően, míg a népesség a hetvenes évek elején még évente húszmillió fővel nőtt, a 2010-es évtizedben átlagosan 7,5 millióval, tehát háromszor lassabban. A század közepére Kína demográfiai túlsúlya el fog tűnni: a világ népességének mindössze 16 százalékát jelenti majd, míg indiai riválisa 18 százalékot, Afrika pedig 22 százalékot. Mostanáig a demográfiai növekedés lassulása minden kétséget kizáróan pozitív szerepet játszott mind az ország gazdasági fejlődése, mind a lakosság életszínvonalának emelkedése szempontjából. Századunk elejére Kína a világ gazdaságának számottevő tényezőjévé vált. Ez a siker elsősorban a termelőrendszer gyökeres reformjának köszönhető, amit Deng Hsziaoping kezdett meg a hetvenes évek végén, és aminek köszönhetően fellendült a termelékenység. De a gazdasági átalakulás nem lett volna ugyanilyen hatékony, ha nem kíséri egy rendkívül kedvező demográfiai konjunktúra.
A nyolcvanas évek közepétől kezdve Kína aduja a kivételesen kedvező demográfiai helyzet. A születések száma jelentősen csökkent, ugyanakkor az idős korosztály aránya viszonylag alacsony maradt. Ennek köszönhetően 2010-ben egy gazdaságilag függő helyzetben lévő személyre Kínában 2,1 aktív felnőtt jutott, míg Japánban csak 1,3, Indiában 1,6, Brazíliában 1,8. Jelenleg a kínai népesség csaknem 70 százaléka aktív korban van (15-59 év között), míg Japánban ez az arány 56 százalék, Indiában 61 százalék és Brazíliában 66 százalék. De 2050-re Kínában is 54 százalékra csökken majd az arányuk, míg Indiában, a legnagyobb vetélytárs országban, 63 százalékra emelkedik majd.
Márpedig jelenleg Kína súlyát a világgazdaságban éppen ez a kedvező, de bizony csak átmeneti demográfiai helyzet jelenti. A század közepétől kezdve megszűnik ez az előny, és Kína majdnem ugyanannyi inaktív, mint ahány aktív lakost számlál majd: az arányuk 1,1 lesz, tehát fele olyan kedvező, mint 2010-ben.
Több generáció élt egy fedél alatt
Kína népességének kivételesen gyors elöregedése, ami a társadalom strukturális átalakulásának legjelentősebb hatása, nem annyira a várható életkor meghosszabbodásából származik, mint inkább a születések számának a csökkenéséből. A jelenség kifejezetten a kínai helyzet sajátossága: a társadalom elöregedését mesterséges módon a születésszabályozás politikája eredményezte, hiszen azáltal, hogy maximálták a gyermekek számát, automatikusan növekedett az idős korosztály aránya. 2050-re a 60 évesnél idősebb kínaiak aránya megháromszorozódik, arányuk 31 százalékra nő, és az idős korosztály száma 440 millió lesz, tehát a jelenlegi európai népességgel egyenlő. Minden második kínai 45 évesnél idősebb lesz, holott 2000-ben csak minden negyedik volt ilyen korú. A népesség elöregedése a mai japán színvonalhoz lesz hasonló: jelenleg a világon itt a legmagasabb az idősek aránya. Márpedig ennek komoly hatása lesz a kínai gazdaságra.
Először is az állam és a társadalom terhei jelentősen megnőnek, egyrészt mert emelkednek a nyugdíjjal és az egészségügyi ellátással járó kiadások, másrészt, mert csökken az adóbevétel. Igaz, hogy a társadalom elöregedése nem feltétlenül hátrányos, amire jó példa Japán, amely az idősek 30 százalékos aránya ellenére is a világ harmadik gazdasági nagyhatalma, de Kínában ennél sokkal összetettebb a helyzet. Egyrészt, mert a japán gazdaság elsősorban a szolgáltatásokra épül: a szolgáltató ágazat az aktív népesség kétharmadát, pontosabban 68 százalékát foglalkoztatta 2008-ban, ellentétben a kínai 27 százalékkal, és a GDP háromnegyede származott ebből az ágazatból, ellentétben a kínai 40 százalékkal. Másrészt mert Japánban, ahol a nyugdíjasok jövedelme megközelíti az aktív népességét, az elöregedés innovációs és fogyasztói dinamizmust eredményez, ami korántsem mondható el Kínáról: az idős korosztály, amely a mai napig nagyrészt ki van zárva a nyugdíjrendszerből, meglehetősen alacsony színvonalon él. Gyakorlatilag mindent az alapokról kell kezdeni. A hajdani, kollektív gazdasági rendszertől örökölt, újraelosztáson alapuló nyugdíjrendszernek csak kevesen, elsősorban a városlakók élvezik az előnyeit, és ők is nagyrészt a létminimumon élnek. Az állam persze megpróbál létrehozni egy általános társadalmi védőhálót, ami mindenkinek jár. De ha néhány önkormányzat tett is lépéseket ebbe az irányba, például sikerült kialakítani egy magánnyugdíjpénztár-rendszert, ami a vállalatok és az alkalmazottak járulékfizetésére épül, országos szinten, és különösen vidéken, koránt sincs megoldva a helyzet. A 2000-es évek közepén csak minden negyedik nyugdíjas élt a nyugdíjából. Egy másik negyed továbbra is a munkájának a jövedelméből élt, a nyugdíjasok fele pedig jobbára egy családtag, rendszerint a gyermekének a segítségével tartotta fenn magát. Sokáig úgy oldódott meg az idős emberek ellátása, hogy több generáció élt egy fedél alatt, de mára ez a megoldás is elérte a korlátait. Bár egy 1996-os törvény arra kötelezi a családokat, nevezetesen az utódokat, hogy járuljanak hozzá az idős szülők eltartásához, a családokon belüli szolidaritás a jelenlegi konjunktúra keretei között nehezen valósítható meg. A várható életkor meghosszabbodása és az utódok számának csökkenése átformálta a korfát, és az aktív népesség terhei az elviselhetetlenség határáig fokozódtak. Hogyan lehet elvárni egy fiatal kínaitól, különösen ha egyke, hogy házastársával legkevesebb két, de mindkettőjük szüleit figyelembe véve, akár négy nyugdíjast eltartson? Ráadásul az életmód egyre kevésbé alkalmas a generációk együttélésére: a folyamatosan ráguló lakások kisméretűek, ugyanakkor a konfortigények megnőttek csakúgy, mint a magánéletre való igény, az élet pedig minden területen megdrágult.
Emellett a munkaerőpiac egyre gyakrabban kényszeríti a fiatalokat arra, hogy elhagyják a szülőhelyüket, és a szüleiktől távol találjanak munkát, ami még inkább megnehezíti a szülők ellátását. Napjainkban minden ötödik család legalább három generációt számlál, de meddig lehet ezt a hagyományt a modern élet igényeivel összeegyeztetni?
A jelenleg hihetetlenül alacsony kínai nyugdíjkorhatár (a férfiaknál 60, a nőknél 55 év) emelése, legalábbis ideiglenesen, lekerült a napirendről. Mármint ami a férfiakat illeti. A kormány a nők nyugdíjkorhatárát igyekszik a férfiak szintjére emelni. Általában véve a kormány nehezen tud megküzdeni a népesség elöregedésének problémájával. Pedig ha fenn akarják tartani a jelenlegi intenzív gazdasági növekedést, az országnak szembe kell nézni az adórendszer reformjával, hogy ezzel hosszú távon biztosítsa az idős korosztály ellátását és megfelelő életszínvonalát. Valószínűleg elkerülhetetlen a gazdaság átszervezése is, nagyobb súlyt kell biztosítani a szolgáltató ágazatnak és a belső fogyasztásnak, különös tekintettel az idős korosztály igényeire. A társadalom elöregedése, amivel a kínai társadalomnak és gazdaságnak egyaránt szembe kell nézni, nem az egyetlen kihívás számukra. Kínának meg kell küzdenie a női deficittel is, amely egyre nagyobb méreteket ölt a népességben, miközben a politikai hatalom továbbra is korlátozza a születések számát. Igaz, hogy jelenleg csak a családok 36 százalékát érinti az egyetlen gyerek szabálya. 19 megyében engedélyezik a második gyermeket, ha az első lány – ez a népesség 53 százalékát érinti. A maradék 11 százalék, rendszerint az etnikai kisebbségekhez tartozó családok, automatikusan vállalhatnak két vagy több gyereket, a gyerekek nemétől függetlenül.
Mindezek ellenére a jelenlegi becslések szerint 60 millió asszonnyal van kevesebb, mint amennyi az egyensúlyhoz kell. A deficit onnan származik, hogy a kínaiak többre becsülik a fiúkat, és megpróbálnak megszabadulni a lányoktól, akár abortusz útján, akár úgy, hogy a lánycsecsemőt nem látják el ugyanolyan gondosan, mint a fiút, ami gyakran a csecsemő korai halálához vezet. Ennek a politikának a következtében a világ országai között Kínában a legmagasabb a férfiak aránya a népességben (2010-ben 100 nőre 105,2 férfi jutott). Kizárólag a demográfia szempontjából az asszonyok helyzete a lehető legrosszabb. Márpedig a nemek közti egyensúly hiánya egyáltalán nem semleges kérdés. Először is, kizárólag a stricto sensu demográfiai növekedés szempontjából: ahol kevesebb az asszony ma, ott kevesebb gyermek születik holnap, tehát a növekedés még inkább lelassul. A becslések szerint 2050-ben húszmillióval kevesebb gyermek születik, pusztán a nőhiány következtében. Másodszor ez az új helyzet egyre több férfit kényszerít majd nőtlenségre: 2010-től kezdve nagyjából egy-másfél millió kínai férfi lesz kénytelen lemondani a házasságról, mert nem talál feleséget. Végül pedig a kínai gazdaságot is érinti a probléma. Az iparban, amely a bevétel felét adja, az asszonyok túlsúlyban vannak. Többségben vannak a játékgyárakban, a textil- és az elektronikai iparban. Még a mezőgazdaságban is, amelyet a férfiak egyre inkább elhanyagolnak, a munkaerő kétharmadát a nők teszik ki.
A jövőben az aktív népesség egyre inkább elférfiasodik: a 15–49 éves korosztály 54 százalékát férfiak teszik majd ki 2050-ben, a jelenlegi 51 százalékkal szemben. Tehát a legóvatosabb becslések szerint is ebben a korosztályban legkevesebb százmillió asszony hiányzik majd a munkaerőpiacról. Középtávon tehát az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt kialakulhat munkaerőhiány. A gazdasági megfontolásokon túl felmerül a nők jogainak és a nemek közti egyenjogúságnak a problémája is – márpedig ezekkel a kérdésekkel jelenleg senki nem néz szembe.
Elöregedés és elférfiasodás
Az elkövetkező évtizedekben Kínának két súlyos problémát kell megoldania: fel kell számolni a népesség elöregedésének, valamint a népesség elférfiasodásának a következményeit. Mindkettőt megoldaná a születéskorlátozás feloldása, hogy fellendüljön a termékenység. Ezzel a korfa megfiatalodna, lelassulna a népesség elöregedése, és a családok nem akarnának feltétlenül fiúgyermeket, ami pedig a népesség elférfiasodását állítaná meg.
Sanghajban máris minden negyedik lakos hatvan évnél idősebb, és bizonyos szektorokban érezhetővé kezd válni a munkaerőhiány. Sanghaj tapasztalata teszt-értékű. Ez az egyetlen terület az országban, amely tudatos kampányt folytat azon házaspárok körében, akik egykék voltak, hogy vállaljanak második gyermeket. Tiszteletreméltó kezdeményezés, csakhogy eddig eredménytelen. A termékenység a világon a legalacsonyabbak közé tartozik: 2005-ben asszonyonként 0,7 gyermek született! Ez azt is jelzi, hogy még ha fel is hagyna Kína a születésszabályozás politikájával, kevés az esély arra, hogy megállítsák a népesség elöregedését, pusztán a születések fellendülésével. A modern kor igényei, valamint a megélhetési és iskoláztatási költségek emelkedése arra kényszerítik a családok nagy többségét, hogy önszántukból lemondjanak a második gyermekről. Ebből pedig világosan következik, hogy az egyetlen megoldás a társadalmi védőháló alapjaiban végrehajtott reformja, valamint a gazdaság átszervezése, hogy meg tudjon küzdeni az új demográfiai kihívásokkal.
A szerző Isabelle ATTANÉ Kína-szakértő, demográfus, a párizsi Országos Demográfiai Kutató Intézet (INED) munkatársa, többek között az En espérant un fils… La masculinisation de la population chinoises [Fiút várva… A kínai társadalom elférfiasodása, INED-PUF kiadó, Párizs, 2010], valamint az Au pays des enfants rares. Vers une catastrophe démographique chinoise, [Kevés gyermek országa. Úton a kínai demográfiai katasztrófa felé, Fayard, 2011 – előkészületben] című könyvek szerzője.