Sokan ébredtek havazásra ma reggel

Hajnalban melegfront érte el a Kárpát-medencét, amit napközben egy hidegfront is követ, írja az idokep.hu.

A középső és a keleti megyékben még reggel is többfelé havazott, a Dunántúlon eső esett. A nap második felére ugyan az ország nagy részén megszűnik a csapadék, de a Duna vonalától keletre addig is átlagosan 2-5 centiméternyi friss hó hullhat. A Dunántúlon ugyanakkor viharos lökések kísérhetik a szelet. Szerdán és csütörtökön a magasban néhány fokkal enyhébb levegő áramlik fölénk, csendesedik a szél, nyugodtabb időre van kilátás, majd a hét végén a jelenlegi számítások szerint erőteljes lehűlés kezdődik: ha az időjárási modelleknek hinni lehet, a jövő hét első napjaiban már napközben is fagypont alatt maradnak a hőmérsékletek.

Ajánlott tartalom

46 ezer fát ültettek el eddig a fásítási programban

Meghaladja a 46 ezret az Országfásítás programban az elmúlt négy évben elültetett fák száma - mondta az Agrárminisztérium (AM) Közös Agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Pálházán tartott pénteki faültetésen.