Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Kapcsolódó cikkek
Sok jó ember kis helyen is büdös – tartja az ismert közmondás „tunningolt” változata. A sok jó ember kis helyen pedig azért büdös, mert izzad. Miért izzad?
Mert a testünk hőt termel. És innentől el is hagyjuk az élettani vonalat és szigorúan az energetikai kontextust helyezzük előtérbe – mégpedig a testhővel történő energiatermelés lehetőségét. Mert van ilyen. És most nem csak az eszkimók igluira gondoltunk, hanem az ipari szintű megoldásokra. Az egyik legelső példa az ipari méretű testhő-hasznosításra az Egyesült Államok talán legnagyobb bevásárlóközpontja, a Minneapolis-i Mall of America, ahol télen a fűtést teljes egészében a különféle berendezések és fénycsövek hulladékhője, a nagyméretű üvegfelületek és a látogatók testhője szolgáltatja. Mégpedig olyan hatásosan, hogy az enyhébb téli napokon nem ritkán még a hűtési rendszert is be kell kapcsolni, hogy odabent elviselhetően kellemes maradjon a hőmérséklet. Merthogy az emberi test remek hőtermelő eszköz. A különböző munkavégzés számszerű hőegyenértékének meghatározására a nemzetközi gyakorlat a met egységet használja. Egy met 58W/m2. Ágyban fekve a metabolikus érték 0,7 met, ez az érték egyszerű álldogálás és ülőmunka esetében eléri a 1,2-1,6 metet, de ha gyalogolunk vagy esetleg sietünk valahova az érték a 2,5-3 metet is elérheti. Ennyi hőt pedig vétek lenne veszni hagyni! Így gondolták ezt Stockholmban és Párizsban is, csak az amerikai példánál mindkét európai városban egy fokkal továbbléptek.
Ingázó fűtőtestek
Képzeljük magunk elé a képet: hétköznap reggel nyolc óra van, és emberek ezrei hömpölyögnek előttünk a stockholmi főpályaudvaron. Odakint már erősen vicsorgatja fogát a tél, de az épületben a boltok és az éttermek, valamint a több tízezer itt megforduló ember miatt a hőmérséklet már-már kellemetlenül meleg. Hajdanán ezt a meleget a pályaudvarról hulladékhőként a szabadba engedték, azonban 2010 közepétől kezdve inkább munkába fogják, és az alig 30-40 méterre lévő többemeletes irodaépületbe továbbítják. Így vált a főpályaudvaron naponta megforduló majd’ 250 ezer ember olcsó és folyamatosan megújuló energiaforrássá. A rendszer működési elve pofonegyszerű: a keletkező hőt az állomás légcserélő rendszere a földalatti víztartályokhoz továbbítja, ahol azt a víz fűtésére használják. A megfelelő hőmérséklet elérését követően ezt a felmelegített vizet pumpálják át a szomszédba, a 13 emeletes irodaépületbe, ahol a vizet bekeverik az épület központi fűtőrendszerébe. Hosszú távon a megoldás az irodaépület fűtését éves szinten 20 százalékkal is csökkenti. Mindezt körülbelül egy harmincezer dollár értékű beruházás révén valósították meg, ami magába foglalta a szivattyúk telepítését és a két épület közötti csövek lefektetését is. A megtérülés nem is lehet kérdéses. Ehhez nem kellett más, csak egy eléggé elszánt ingatlanfejlesztő cég, amely az irodaépület és a pályaudvar üzemeltetését is ellátja.
Gondoljunk csak bele, mekkora lehetőségek rejlenek a technológia alkalmazásában. Amennyiben sikerülne megoldani a berendezések optimalizálását, akár háztartási méretben is jóval hatékonyabban működhetne a dolog, mint azt jelenleg a passzív házak esetében látjuk. Sőt, elméletben akár a lakóingatlanokban és irodaházakban keletkező hő is mindkét oldalon munkába állítható lenne: az éjszaka a lakásokban termelődő hővel reggel rá lehetne segíteni az irodaházak fűtésére, míg a napközben az irodaépületben termelődő meleg éjszaka segíthetné a lakóépületek fűtését. Mindezt költséghatékonyan és mindössze minimális széndioxid-kibocsátással. Persze a technológia alkalmazhatóságának vannak korlátai is. Az első, hogy a két épületnek meglehetősen közel kell lennie egymáshoz, hiszen a csöveken a szállítás közben hőveszteség keletkezik. A második megoldandó kihívás, hogy a hőcserélő rendszerek és a szivattyúk működtetése ne igényeljen több energiát, mint amekkorát a szállított hőmennyiség előállítása igényelne. Harmadszorra pedig a technológiát nyilvánvalóan csak olyan helyeken éri meg alkalmazni ahol a fosszilis energiahordozók ára eléri azt a szintet, hogy mindenképpen megtakarítást eredményez a fejlesztés. És persze az általános társadalmi környezettudatosság sem hátrány.
A teljes cikk itt olvasható.
