„Az MVM Csoport a jövő nagy beruházásaihoz, mint amilyen a Paksi Atomerőmű bővítése is, keresi a jól képzett szakembereket az ország kiemelkedő mérnök-, és közgazdászképzést nyújtó egyetemein.” – mondta el Baji Csaba, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Magyar Villamos Művek jelentős beruházásaihoz keresi a jól képzett szakembereket

„Az MVM Csoport a jövő nagy beruházásaihoz, mint amilyen a Paksi Atomerőmű bővítése is, keresi a jól képzett szakembereket az ország kiemelkedő mérnök-, és közgazdászképzést nyújtó egyetemein.” – mondta el Baji Csaba, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A társaságcsoport először vesz rész állásbörzéken, ezzel is azt a célt szolgálva, hogy a fiatalabb korosztály körében a „jövő munkáltatójává” váljon. A Corvinus Karrierexpo a harmadik állomása a vállalat Energia 2.0 egyetemi roadshowjának, amely a tavasz folyamán, vidéki helyszíneken folytatja útját. Az MVM-nél kínálkozó munkalehetőségek mellett az érdeklődőknek lehetőségük nyílik a megújuló energiák, a Paksi Atomerőmű működésének, a cégcsoport tevékenységének, valamint a hazai energiarendszerben betöltött szerepének megismerésére is. Energiát adunk karrieredhez!” – hirdeti a Magyar Villamos Művek standja Budapest egyik legnagyobb állásbörzéjén, a szerdán és csütörtökön nyitva tartó Corvinus Karrierexpo-n. A nemzeti tulajdonú, regionális szinten is meghatározó, integrált társaságcsoport nem csak energiát, de perspektívát is nyújt azoknak a friss diplomásoknak, akik egy stabil, de dinamikusan növekvő cégnél szeretnének dolgozni. „Az MVM középtávú stratégiájában meghatározottak szerint folyamatban van a Paksi Atomerőmű bővítésének előkészítése, valamint a jövőben további beruházásokat tervezünk. Az MVM Csoport regionális szinten is meghatározó szereplővé kíván válni, ezen törekvések megvalósításához szükségünk van a jövő szakembereire is.” – nyilatkozta Baji Csaba az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója.

„Állami tulajdonú vállalatokra nem jellemző, hogy állásbörzéken vegyenek részt, de mi ezzel a kezdeményezéssel is szeretnénk a jövőbe mutatni. Stabil hátteret és lendületes, hosszú távú karriert tudunk biztosítani a nálunk dolgozók számára. Az iparág legvonzóbb vállalatcsoportjává kívánunk válni és a munkaerőpiacról a kiemelkedő képességű és ambiciózus jelentkezőknek felvételi lehetőséget biztosítani.” – mondta el Fluck Benedek humán erőforrás vezérigazgató-helyettes. A „jövő munkáltatója” elsősorban kontrolling, informatika, minőségbiztosítás, logisztika, műszaki, HR, telekommunikáció, beszerzés, pénzügyi területeken keres új munkaerőt. Az érdeklődők akár személyesen is átnyújthatják önéletrajzukat a holnapi nap folyamán, az MVM karrierstandján.

Az első két állomáshoz hasonlóan az Energia 2.0 program a Corvinus Karrierexpo-n is látványos standjával tűnik ki a kiállítók közül. Az emberi erővel hajtott autóversenypálya mellett az MVM szolár cellákkal és szélkerékkel felszerelt kamionja 28-án és 29-én is várja az érdeklődőket. Az interaktív kiállítás a Paksi Atomerőművet, a megújuló energiákat és a Zöldáramot népszerűsíti, valamint lehetőséget nyújt, hogy a látogatók megismerjék a társaságcsoport működését, az energiarendszerben betöltött szerepét. Az MVM Energia 2.0 idei programsorozata a Nemzetközi Energiatakarékossági Világnapon, március 6-án a Műegyetem Állásbörzéjén indult, ahol kerékpárral áramot fejlesztő egyetemisták, Guinness rekordkísérlet, mozgási energiával működő autóversenypálya és még számos érdekesség várta a látogatókat. Néhány hete hivatalosan is rekordnak nyilvánították az MVM alternatív energiával működtetett Balkan Fanatik koncertjét. A majd két órán át tartó zenélést követően elvégezett ellenőrző mérések alapján a rekord hivatalos regisztrátora megállapította, hogy összesen 410 Wh energiát használt fel a koncert, ami alapján

„Magyarországon az első közvetlen megújuló energiával és emberi erővel működtetett koncert” rekordját állította fel. Az egész nap összegyűlt energia mennyisége körülbelül még 4,5 óra bulizáshoz lett volna elegendő. A Magyar Villamos Művek Energia 2.0 programja az eddigi budapesti helyszíneken túl 5 vidéki felsőoktatási intézménybe látogat el. További információ: A programokról, illetve az energiatakarékosságról, a környezetre gyakorolt hatásunkról további érdekességek, részletek találhatók a Magyar Villamos Művek honlapján és a facebook.com/magyarvillamosmuvek és a facebook.com/energia2.0 oldalakon.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.