50 darab napkollektort kap a hazai főiskola

A Szolnoki Főiskola történetének eddigi legnagyobb volumenű, megújuló energia felhasználását célzó beruházása valósult meg a Tisza-parti megyeszékhelyen: 52 napkollektort helyeztek el a főiskola 10 emeletes diákszállójának tetején – közölte az intézmény kommunikációs menedzsere az MTI-vel.

Viplakné Kánai Piroska tájékoztatása szerint a beruházás megvalósítása évente 13.268 köbméter földgáz megtakarítását és ezzel egyidejűleg a korábbinál mintegy 30 tonnával kevesebb szén-dioxid kibocsátást eredményez. Mindez az előzetes számítások alapján bő 2,1 millió forintos költségmegtakarítást jelent majd évente a felsőoktatási intézmény számára. Az épületben fűtésre és a meleg víz előállításra 2010-ben 92 ezer köbmétert meghaladó mennyiségű földgázt használtak fel. A kollégium összesen 256 hallgató számára biztosít férőhelyet. A korszerű technológia kiépítésére 2011-ben nyertek 28,5 millió forintot a Környezet és Energia Operatív Program pályázatán – emlékeztetett a szóvivő jelezve, hogy ez az összeg teljes egészében fedezte a múlt év utolsó napjaira elkészült és azóta próbaüzemelő rendszer felállításának költségeit.

Ajánlott tartalom

Már van megoldás a nagyméretű és nagy átmérőjű fémszerkezetek vágására

Többé nem jelent problémát a nehezen kezelhető fémprofilok precíziós vágása a gyártó vállalatok számára. A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására.