Vízművek építésének és üzemeltetésének lehetőségeiről, a szennyvíztisztítás területén történő együttműködésről és szakemberek cseréjéről tárgyalt Abdallah al-Huszain szaúdi víz- és energiaügyi miniszter és Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten.

Szaúdi-magyar vízügyi együttműködés

Vízművek építésének és üzemeltetésének lehetőségeiről, a szennyvíztisztítás területén történő együttműködésről és szakemberek cseréjéről tárgyalt Abdallah al-Huszain szaúdi víz- és energiaügyi miniszter és Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten.

A megbeszélés utáni tájékoztatón a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta: Szaúd-Arábiában mélységi vizeket használnak, illetve a tengervíz sótalanításával állítják elő az évi csaknem kétmilliárd köbméter vizet, amire az országnak szüksége van. A tárgyaláson felmerült az együttműködés lehetősége vízművek építésében és üzemeltetésében, illetve a szennyvíztisztítás területén – közölte Illés Zoltán. Hozzátette, hogy Szaúd-Arábiában különösen fontos a víz újrahasznosítása, hatékony felhasználása, Magyarország pedig ezen a területen technológiákkal, mérnöki tudással rendelkezik. Egyeztettek szakemberek cseréjéről is. Ennek keretében a Vidékfejlesztési Minisztérium fogad, illetve küld is vízügyi szakembereket Szaúd-Arábiába, hogy tanulmányozzák az ottani igényeket és gyakorlatot – mondta el az államtitkár.

A megbeszélésen megállapodtak abban, hogy a konkrét programokról a közeljövőben szakértői szinten folytatódnak a tárgyalások, egészen a megvalósításig – közölte Illés Zoltán. Szaúd-Arábia sok területen, egyebek közt a felszín alatti vizek felhasználása, illetve a felhasznált víz kezelése kapcsán működne együtt Magyarországgal – mondta Abdallah al-Huszain. A szaúdi miniszter közölte: Magyarországon a kommunális vízfelhasználás szinte teljes egészében a felszín alatti vizekből történik. Ez közös pont, így az együttműködés mindkét fél számára előnyös lehet – tette hozzá.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.