Kihalhat a titokzatos ázsiai egyszarvú

Éppen húsz éve, 1992 májusában jelentették be kutatók, hogy találtak egy új fajt, a vietnámi antilopot, más néven ázsiai egyszarvút. Az évforduló ünneplését azonban beárnyékolja, hogy a fajt kihalás fenyegeti.

A szaolának is nevezett állat volt az első nagyemlős, amelyet az 1930-as évek óta felfedeztek. A ma már mindössze néhány tucat egyedből álló rejtélyes faj a Vietnam és Laosz határán lévő őserdőben él, és kihalás fenyegeti. A WWF szakértői szerint az állat egyedszáma legfeljebb kétszáz. A kis termetű szaola tudományos neve, a Pseudoryx arra utal, hogy szarvai nagyon hasonlítnak az Oryx nembe sorolt afrikai lóantilopéhoz. Nevével ellentétben nem egy szarva van, elnevezését inkább viselkedése indokolta, mert olyan ritkán láthatja ember, mint a mondabeli unikornist. Először nem is magát az állatot pillantották meg felfedezői, hanem egy különös kinézetű szarvpárra bukkantak a Vietnám északnyugati részén lévő nemzeti parkban. Kiterjedt kutatások után a helybeli parasztok segítségével lelték meg az antilopot. Végül 1996-ban sikerült az első élő szaolát fogságba ejteni, majd utána még néhányat, de a fogságot eddig egy állat sem élte túl.

Ajánlott tartalom

46 ezer fát ültettek el eddig a fásítási programban

Meghaladja a 46 ezret az Országfásítás programban az elmúlt négy évben elültetett fák száma - mondta az Agrárminisztérium (AM) Közös Agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Pálházán tartott pénteki faültetésen.