Az energiatanúsítványt már a hirdetésekben is jelölni kell

Az eladásra vagy bérbeadásra kínált lakásokról a kereskedelmi médiában feladott hirdetésekben közölni kell a lakás energetikai minősítését jövő év január 9-től – az erről intézkedő kormányrendelet megjelent a Magyar Közlönyben.

Az eredeti rendelet azt írja elő, hogy 2009-től aki eladja vagy egy évnél hosszabb időre bérbe adja a lakását, annak kötelező elkészíttetnie az energetikai tanúsítványt. Ehhez képest új szabály, hogy a hirdetésben fel kell tüntetni az energetikai besorolást (az A, B, vagy más betűjelet). A szöveg úgy fogalmaz: amennyiben a tanúsítvány rendelkezésre áll. Ez azzal a változással van összhangban, hogy a módosítás a bérbe adók számára – az egy évnél hosszabb bérbeadás esetében – 2015. január 9-ig még önkéntessé teszi a tanúsítvány elkészíttetését. 

Az energetikai tanúsítvány továbbra is 10 évig lesz érvényes, de ha a követelmények időközben változnak, akkor újra el kell készíttetni a tanúsítványt. A magyar szabályozás eddig nem foglalkozott azzal az uniós előírással, hogy 2021-től már csak alacsony – közel nulla – energiafogyasztású épületek kaphatnak építési engedélyt. A szigorúbb előírások majdani megjelenése előtt készült tanúsítványokat tehát újra el kell készíttetni. A tanúsítványok bekerülnek az Országos Építésügyi Nyilvántartásba. Új elem a tanúsítvány utóellenőrzése. Évente az elkészített tanúsítványok 2 százalékát kell – véletlenszerű kiválasztással – megvizsgálni. A rendelet a részletekről csak annyit mond, hogy a tanúsítók nem végezhetnek utóellenőrzést. Végül új előírás a tervezetben, hogy nemcsak az azonos lakásoknál, hanem az azonos terv alapján, azonos gépészettel készített családi házak esetében sem kell valamennyi számára újra számolni a tanúsítványt, az első alapján kiállítható a többire is.

Ajánlott tartalom

Öthetes kikapcsolási moratóriumot hirdet lakossági ügyfeleinek az MVM

Az MVM 2024. november 29. és 2025. január 5. között több mint öthetes önkéntes kikapcsolási moratóriumot hirdet lakossági ügyfelei körében. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az MVM egyetlen lakossági ügyfelénél sem kapcsolja ki az áramot és a földgázt az ünnepi időszakban - tájékoztatta az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szerdán az MTI-t.