A méret a szélerőműveknél is számít

A svájci Zurich Institute of Environmental Engineering tanulmánya megszilárdíthatja a hatalmas szélerőművek építésének trendjét.

 A tudósok megállapították, hogy minél nagyobb egy szélturbina, annál több zöldenergiát állít elő. A tanulmány az ACS’ journal Environmental Science & Technology folyóiratban jelent meg, írja az index.hu. A Marloes Caduff és kollégái által készített tanulmány szerint a kereskedelmi forgalomban üzemelő turbinák átlagos mérete tízszeresére nőtt az elmúlt harminc évben. 1980-ban még csak 15 méter volt az átlagos átló, mára ez körülbelül 150 méter. A legnagyobb szélkerekek átmérője ma már eléri 300 métert is. A tanulmány szerzői azt szerették volna megtudni, hogy a nagyobb turbinák hatékonyabbak-e. A kutatók kimutatták, hogy a nagyobb turbinák zöldebb energiát állítanak elő, két okból. Először is, a gyártóknak má rendelkezésükre áll a tudás, tapasztalat és technológia ahhoz, hogy nagy szélkerekeket építsenek, amelyek hatékonyak. Másrészt a jobb anyagoknak és tervezés fejlődésének köszönhetően ma már úgy növekedhet a turbinák mérete, hogy az annak otthont adó ház nem arányosan növekszik, így nem vesz el több helyet a környezettől, nem nehezebb szállítani. A szélenergia egyre fontosabb forrása az áramtermelésnek. Jelenleg világszerte a globális elektromosság-termelés két százalékát adja, de 2020-ra elérheti a tíz százalékot.

Ajánlott tartalom

Ki találta fel a napelemet? Mikor készült el az első?

70 éve mutatták be az első, a gyakorlatban is használható napelemet.