Ez a tömegközlekedés jövője?

A Public Rapid Transit (vagyis „gyors személyszállítás”) rendszert tartják manapság a tömegközlekedés fejlesztésének alapvető mintájának, hiszen a személyi szállítás és a tömegközlekedés előnyeit ötvözi. És nem utolsó sorban energiatakarékos.

Ahhoz, hogy a PRT típusú tömegközlekedés valóban hatékony legyen, mindenképpen szükséges, hogy a rendszert a föld felszíne fölé emeljék, lehetőleg egy egymenetes, acélból készült sín mentén, amelyen vagy amely alatt haladnak aztán a szerelvények. Ezzel elkerülhetőek lennének az oly sok gondot okozó forgalmi dugók is. Az utóbbi idők fejlesztései pedig már arra is gondot fordítanak, hogy a PRT technológia energiatakarékos is legyen. Ezt többek között a sín mentén elhelyezett napelem panelekkel érik el, melyek így alternatív energiaforrásból teszik lehetővé a rendszer működését. A szakértők szerint továbbá egy szélesebb és magasabban elhelyezett sín is segíthet, mely több szerkezeti stabilitást nyújtana. Ezen kívül az acélból készült kerekek használata a felmérések szerint fele akkorára csökkentheti az energiafogyasztást, és a vezetői kerekek nyomásának kiegyensúlyozásával a súrlódás is kevesebb lenne, ami még hozzátesz az energiatakarékossághoz.

A PRT ideális a személyszállításra, hiszen az utasokat automatikusan a célállomáshoz viszi, így még sofőrre sincs szükség. Hogyha pedig egy csoport utas a célhoz ért, ideje egy újabb csapat embert elszállítani, és a szállítókocsik az utazni vágyók igényeinek megfelelően állnak meg a pálya mentén. Így nem csak egyszerűbb és gyorsabb, de sokkal környezettudatosabb is lehet a jövő tömegközlekedési módja.

Ajánlott tartalom

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó kutatóintézet, a HUMDA Lab csapata fantasztikus eredménnyel, 5. helyen zárt az április 27-i Abu Dhabi Autonomous Racing League (A2RL) önvezető formulaautós versenyen, amelyen világszinten is elismert egyetemek és kutatóközpontok csapatai indultak. Az izgalmas viadalt a müncheni műszaki egyetem csapata, a TUM Motorsport Team nyerte.