Learatták Devecser határában pénteken az első, tizennégy hektáros kísérleti energiaültetvényt, amelyet az iszapkatasztrófát követően, a vörösiszaptól megtisztított mezőgazdasági területen létesítettek.

Energiaültetvényt arattak Devecserben

Learatták Devecser határában pénteken az első, tizennégy hektáros kísérleti energiaültetvényt, amelyet az iszapkatasztrófát követően, a vörösiszaptól megtisztított mezőgazdasági területen létesítettek.

Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa – aki korábban a külterületek mentesítésének munkálatait felügyelte – az MTI-nek elmondta: az energetikai célú nyárfa ültetvényt még 2011 tavaszán ültették, a szakszerű kezelésnek köszönhetően jó termést takarítottak be. A devecseri önkormányzat az energiaültetvények bővítését tervezi az ajkai térségben, tapasztalatai szerint az ország egyre több önkormányzata igényel földterületet hasonló, biomassza előállítására alkalmas növények telepítéséhez – tette hozzá. Emlékeztetett: két éve novemberben kezdődött el a vörösiszappal szennyezett termőföldek mentesítése, akkor még senki nem gondolta, hogy a terület alkalmas lesz mezőgazdasági tevékenységre.  A kísérleti energiaültetvényt a gödöllői Szent István Egyetem és energianövényekkel foglalkozó vállalkozások szakmai segítségével létesítették. Gyuricza Csaba, az egyetem dékánja elmondta, hogy a fásszárú energianövényeket előkezelt területre telepítették, az első ütemben nyolc hektáron.

energiaültetvény

A közfoglalkoztatás mezőgazdasági programjához kapcsolódóan az ajkai térségben azóta már 50-60 hektáron termesztenek energianövényt. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a rendkívül csapadékszegény nyári időjárás ellenére az elültetett növények közel 100 százaléka megeredt, a termőhely ideális az energetikai célú fajok számára. Hozzátette: a környéken a felvásárlói piac is adott, a most learatott nyárfát az ajkai erőműben égetik majd el, illetve a tervek szerint az önkormányzati intézmények fűtését is biomasszával oldanák meg. Véleménye szerint a helyi vidékfejlesztést jól szolgáló, fosszilis energiát kiváltó rendszer állítható össze, amely jelentős képzetlen munkaerőt foglalkoztathat.

Ajánlott tartalom

Történelmi minimum az áramimportnál, Magyarország karbonmentes exportra vált

Áprilisban 10 százalék alatt maradt az áramimport aránya - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebookon.