Külsőre az égvilágon semmi nem különbözteti meg a gázos Dustert, a mezei kiviteltől. Legfeljebb a tanksapkára ragasztott ordenáré, sárga LPG matrica, illetve az autó alján látszó masszív acél UFO.
A Duster formája szerintünk egész jól sikerült, széles, masszívnak tűnik, és még ezekkel a béna, sötét műanyag elemekkel, puccmentes lemezfelnivel is pofás darab. Belseje puritán, aki puha borításra, színes kiegészítőkre, ülésfűtésre, és egyéb úri huncutságra vágyik, csalódott lesz. Ez a Duster őszinte darab, itt nincs se elektromos tükör, se tolatókamera, se más csoda. Az autó belseje nem egy biedermeier babapalota, amelyről gyermeklányok álmodoznak, hanem egyszerű, de jól használható valami. A nehezen forgatható és rémes tapintású plasztik-kormány, a spórolás miatt idétlen helyre épített ablakemelő kapcsolók, és indexelés közben véletlenül lekapcsolható világítás bosszanthatja a sofőrt, de más gond nincs vele. Tágas, ülései még kényelmesek is, és vezetni sem rossz. Könnyen lehet vele lavírozni városban is – a tolatóradar azért elkelne benne – és a komfortos rugózás is a vezető kedvében jár. A nem éppen könnyedén járó, hosszú egyessel megbolondított váltó már nem szerethető ennyire, de végül is működik.
De hol van a gáz?
Az LPG tartály a csomagtartó aljára, a pótkerék helyére került, így a poggyásztér mérete teljes egészében megmaradt. A negyven liternyi gáz befogadására képes tank fentről, a csomagtartó felől megközelíthetetlen, egy fixen rögzített, masszív fémlemez takarja. A kitúrt pótkerék helyett egy csomag gumijavító-hab és kompresszor került hátra, így ha defektet kapunk a Daciával, nem ússzuk meg egy egyszerű kerékcserével, hanem habbal kell pancsolnunk, kompresszorral hadakozni.
A teljes cikk itt olvasható.