Élőben követjük a hazatérő fehér gólyákat

Más madarak mellett 12 fehér gólyára került még korábban műholdas jeladó, útjukat folyamatosan a nyomon lehet követni a www.sattelitetracking.eu honlap interaktív térképén, valamint a projekt blogján.

A gólyák nyomkövetése a vonulási útvonalak jobb megismerése mellett lehetővé teszi a legfontosabb vonulási útvonalak és telelőterületek, valamint az ott jelentkező veszélyeztető tényezők azonosítását is. A tavaly megjelölt gólyák sérülten vagy legyengülve befogott, majd megerősödött és később elengedhetővé vált példányok, így megjelölésükkel információ szerezhető arról is, hogy az így visszavadított gólyákra milyen speciális veszélyek leselkednek. A műholdas jeladóval felszerelt gólyák változatos útvonalakon jutottak el telelőterületeikre. A hagyományos afrikai tájak mellett néhányan csak a Mediterráneumig vándoroltak, pár példány pedig hazai tájakon kísérelt meg áttelelni. A követés „Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködés Operatív Program 2007-2013” támogatásával zajló „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” című projekt keretében valósul meg.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.