916 lóerő és F1-es DRS az utcai szuper-McLarenben

A McLaren hivatalosan is közzétette új utcai szuperautója, a P1 előzetes műszaki adatait. 916 lóerős a hibrid rendszer, egyenesben az F1-ből ismert DRS növeli a végsebességet.

Genfben minden kiderül a McLaren új szuperautójáról, a P1-ről, amely minden idők egyik legerősebb utcai sportkocsija lesz. A hivatalos adatok szerint a középre épített, 3,8 literes, duplaturbós V8-as 737 lóerős lesz (7500-as fordulatszámnál), 720 Nm-es csúcsnyomatékát 4000-es fordulatszámnál adja le. Az autó elektromotorja további 179 lóerővel és azonnal rendelkezésre álló 260 Nm-es nyomatékkal segít be a hajtásba. Az elektromotort a kormányra szerelt kapcsolóval lehet aktiválni, bekapcsolása után az autó gázreakciói normál feltöltéses motorokat idézővé válnak a McLaren szerint. Szintén a kormányon kapott helyet az F1-ből ismert DRS kapcsolója, amellyel a hátsó szárnyat lehet a leszorítóerőt 23 százalékkal csökkentő állásba billenteni. A rendszert a gomb újabb megnyomásával, vagy a fékre lépve lehet kikapcsolni. Az elektromotort tápláló akkumulátort a váz alatt rejtették el, újratöltése két órát vesz igénybe. Tömege négy kiló híján egy mázsa, tisztán elektromos üzemmódban 10 kilométeres hatótávolságot biztosít.

Ajánlott tartalom

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó kutatóintézet, a HUMDA Lab csapata fantasztikus eredménnyel, 5. helyen zárt az április 27-i Abu Dhabi Autonomous Racing League (A2RL) önvezető formulaautós versenyen, amelyen világszinten is elismert egyetemek és kutatóközpontok csapatai indultak. Az izgalmas viadalt a müncheni műszaki egyetem csapata, a TUM Motorsport Team nyerte.