Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Alapjaiban kell megváltoztatni az energiahordozók lakossági árazását ahhoz, hogy egy fenntartható rendszer jöhessen létre Magyarországon.
Kizárólag a szolgáltatók veszteséges működésre kényszerítése vagy csak a gázt és az áramot terhelő áfa csökkentése ugyanis átmeneti és már rövid távon is fenntarthatatlan szépségtapasznak számít, amivel tapodtat sem halad a rendszer a normális működés felé. Az „egyszerű” áfacsökkentés a jelentős költségvetési hatása mellett önmagában a mostanihoz hasonló, az igazán rászorulóknak minimális támogatást hozó intézkedés lenne. Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) legújabb elemzése arra a következtetésre jut, hogy hosszú távon bármilyen egyéb kezdeményezés – így egy felújítási program is – csak abban az esetben érheti el a célját, ha egy teljesen új rendszer áll a mostani, sokszorosan terhelt szisztéma helyére. Az E.ON gázüzletágáért kifizetett mintegy 260 milliárd forintból a legszerényebb számítások szerint is több százezer lakás felújításának támogatása lenne megoldható, ami önmagában jelentősebb és fenntarthatóbb lakossági költségcsökkentést alapozna meg.
Valószínűleg nem szakmai, hanem a kommunikációs egyeztetéseken felmerült érvek alapján vetette el a kormány azt a korábbi javaslatot, amely egy sávos rendszerben kezelte volna az energiaárakat. Az eddig már több energiapolitikusba „kerülő” ötletek, illetve ezek bármilyen kombinációja egy jóval nehezebben kommunikálható „siker” lett volna, mint a felső-középosztályt is – sok esetben igazságtalanul – támogató általános díjcsökkentés. A magyarországi lakossági energiaárak sok szempontból magukon viselik az elmúlt két évtized „próbálkozásainak” jeleit, a szociális szempontot sohasem sikerült kivonni az ármeghatározásból.
A nemzeti kormányok alap esetben az energiaár 70 százalékára lehetnek hatással, az itthoni lakossági árakban a legnagyobb tételt az állami bevételekben testet öltő nagykereskedői és termelői árak, az áfa, az egyéb támogatási pénzeszközök (például a szénfillér és a kapcsolt fillér) jelentik. Az Eurostat adatai szerint 2009 és 2012 között 9,5 százalékkal emelkedett (nettó áron, euróban számolva) a gáz Magyarországon – ugyanezen idő alatt az EU 27 tagországában 7,2, az eurózónában pedig 2,4 százalékkal lett drágább a gáz. Az adatok meglehetősen tág határok között mozognak, közel 20 százalékos árcsökkenés (Románia) mellett harmadával emelkedő árszint is megfigyelhető (Csehország).
Az áram átlagosan 7,3 százalékkal drágult a 27 EU-tagállamban, az eurózónában pedig 4 százalékkal ugyanezen idő alatt, ezzel szemben itthon 2 százalék feletti mértékben csökkent az ár (euróalapon). Az euróban mért kilowattóránkénti átlagár 2012-ben Magyarországon több mint 3 százalékkal alacsonyabb, mint Csehországban, közel 10 százalékkal, mint átlagosan a 27 tagállamban, több mint 8 százalékkal, mint az eurózónában. Az itthoni árak egyáltalán nem szakadtak el a „valóságtól”, sőt, még régiós szinten sem számítanak kiemelkedőnek, a vásárlóerő, a fizetések, a forint árfolyama és az európai szinten kiemelkedő magyarországi áfaterhelés azonban jelentősen módosítja a képet.
Az elmúlt időszakban számos vélemény elhangzott arról, hogy miként lehetne a szakmailag kevéssé megalapozott, fűnyíróelvszerű, általános rezsicsökkentés helyett fenntartható módon csökkenteni a magyar háztartások – vásárlóerő-paritáson mérve – európai összehasonlításban magasnak számító rezsiköltségeit. Abban a legtöbb szakértő egyetért, hogy az általános 10 (vagy 20 vagy 30) százalékos vágás legalább annyira igazságtalan, mint az, hogy az átlagfizetésből élők bevételeinek magas százalékát emészti fel a gáz- és villanyszámla kifizetése.
Az európai szinten is magas áfaterhelés komoly teret ad a csökkentésnek, sőt lényegében csak itt lehet mozgástér az újabb árcsökkentésre, az MVM Zrt. több tízmilliárd forint nyereségére ugyanis vélhetően továbbra is állami osztalékként lesz szükség a napokban aláírt E.ON-szerződés miatt. A drasztikus áfavágást követelők (például az MSZP) pedig azt nem veszik figyelembe, hogy a 22 százalékpontos csökkentés 50–70 milliárd forintos hatása fajlagosan egy-két nagyságrenddel nagyobb támogatást adna minden, többet fogyasztó, jobb módú háztartásnak.
Energetikai felújításokkal ezzel szemben legalább 30 százalékkal csökkenhet a fűtési költség egy átlagos lakásban, az pedig, hogy a néha-néha, viszonylag kis keretösszeggel megjelenő pályázatok gyorsan kimerülnek, jelzi, a magyar fogyasztók jó része felismerte, nem vagy nemcsak a fenntarthatatlan rendszerben központilag olcsóbbá tett energia lehet a megoldás. Korábban a jelenlegi kormány is prioritásként kezelte a kérdést, a Bencsik János nevével fémjelzett energetikai korszakban komolyabb programkezdemények is kibontakozni látszottak, mára azonban – a megújuló energiával együtt – gyakorlatilag teljesen lekerült a napirendről a kérdés.
A minap aláírt E.ON-szerződés szerint a korábban sugalltnál többe, mintegy 260 milliárd forintba kerülő gázüzletág és az egyéb tervezett, konkrét összegszerűségében egyelőre nem ismert államosítási lépésekkel összefüggő sok száz milliárd forint 200-300 ezer ingatlan azonnali, vissza nem térítendő felújítási támogatására lenne elegendő. Ésszerű támogatási intenzitással számolva e szám a többszörösére emelkedik, ami már a 3 millió körüli teljes lakásállományhoz viszonyítva is jelentékeny volument ad. Az energetikai beruházások jelentős része három-hét év alatt kitermeli az árát a megtakarításokból, a generált legális építőipari forgalom pedig jelentős állami bevételeket generálhat, ráadásul a rezsicsökkentés is magasabb szinten és fenntartható módon valósulna meg. A felújítások legnagyobb gátja ma az önrész, vagyis a megtakarítások hiánya, ezen pedig a mostani rezsicsökkentés után a leginkább rászorulók zsebeiben maradó néhány ezer, esetleg tízezer forint sem segít majd érdemben, egy állami program nélkül láthatóan kétszáz év alatt sem dolgozza le hátrányát a magyarországi épületállomány (erre reflektál az Energiaklub több korábbi tanulmánya is, amelyeket az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért pártszövetség emelt legújabban politikai programmá).
A rezsi- vagy adócsökkentés éppen a leginkább rászoruló csoportoknak nem okoz érezhető enyhülést az energiaköltségekben, miközben összességében több tízmilliárd forint transzfert biztosít a jómódúbb fogyasztóknak. Európai összehasonlításban a magyarországi energiaárak egyáltalán nem „ruhaszkodtak el a valóságtól”, a jövedelmi viszonyok és a pazarló energia-felhasználás okozta problémákra azonban a fűnyíróelv nem nyújt feloldást. A szolgáltatók működésének ellehetetlenítésével hosszú távon a fogyasztók és az állam is csak veszít, az olcsóbb energia illúziója pedig megrendítheti a lakások energetikai felújításának ingatag alapjait.
