Törvénytervezet a szén-dioxid-kvóta erőművi kiosztásáról

Miután Magyarország derogációt kapott a villamos erőművek részére kiosztható szén-dioxid kibocsátási egységekre, a kiosztás részletszabályait is tartalmazza az a törvénytervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.

Az Európai Bizottság jóváhagyta – Magyarország kérelmére – azt, hogy a megjelölt erőművek 2013-ban egyszeri kibocsátási egység allokációban részesüljenek. Az erőműveket majd a törvény alapján hozott kormányrendelet nevesíti, és az határozza meg azt is, hogy milyen képlet alapján kell az úgynevezett számított piaci értéket – ellenértékként – megfizetniük az erőműveknek. Az Európai Bizottság ugyancsak jóváhagyta azt a két projektet, amelyre az ellenértékből befolyó összeg fordítható. A projekteket nem nevesíti a tervezet, viszont arra kötelezi az energiapolitikáért felelős minisztert, hogy a honlapján tegyen közzé minden olyan információt a derogációról, amely nem minősül üzleti titoknak.

A tervezet szól arról is, hogy a nemzeti vagyonba tartozó kibocsátási egységeket nem a vagyontörvény előírásai szerint kell nyilvántartani. Ezek ugyanis vagyoni értékű jogok, amelyeket nem értékben tartanak nyílván. Ez évtől az eladás már amúgy sem a nemzeti, hanem az EB központi számláiról történik. Miután a vagyontörvény sarkalatos, így a módosítás is az lesz.

Ajánlott tartalom

Már van megoldás a nagyméretű és nagy átmérőjű fémszerkezetek vágására

Többé nem jelent problémát a nehezen kezelhető fémprofilok precíziós vágása a gyártó vállalatok számára. A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására.