Három liternél is kevesebbet eszik az új Honda Jazz

Nagyobb lesz a csomagtartója, mint az egy számmal nagyobb Volkswagen Golfnak, de két generáció után nem ér meglepetésként a praktikum az új Honda Jazzben. Annál érdekesebb az új fazon és a jelképes fogyasztás, amit egy vadonatúj hibrid hajtással vagy egy titokzatos dízelmotorral produkál.

Miután néhány bennfentes mobiltelefonnal készített képeket szivárogtatott ki a Honda Jazz (vagy ahogy Japánban hívják, Fit) következő generációjáról, most a gyári képek is nyilvánosságra kerültek, sőt, a Motor Trend magazin újságírója már vezethette is a legelső prototípusokat. A gyári tervezőmérnökök elmondása szerint a kategória egyik etalonjának számító Volkswagen Polót vették alapul, különös tekintettel a minőségérzetre, az üléspozícióra (ami a Hondánál mélyebb lesz az eddiginél) és a menettulajdonságokra, ehhez álcázva Németország sebességlimit nélküli autópályáin folytattak nagy sebességű teszteket.

A Jazz régi erénye az utastér kategóriaelső helykínálata és variálhatósága, ebből természetesen a harmadik generációnál sem endetek, sőt: nagyjából változatlan alapterület mellett nagyobb tengelytávval bűvészkedtek össze néhány további centi lábteret. Nagyon tágasnak, alaphelyzetben 400 liter körüli térfogatúnak ígérkezik a csomagtartó, az eddiginél jobb anyagokból összeállított műszerfalon pedig az automata klíma érintőgombos panelje jelenti a legfőbb különlegességet.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó kutatóintézet, a HUMDA Lab csapata fantasztikus eredménnyel, 5. helyen zárt az április 27-i Abu Dhabi Autonomous Racing League (A2RL) önvezető formulaautós versenyen, amelyen világszinten is elismert egyetemek és kutatóközpontok csapatai indultak. Az izgalmas viadalt a müncheni műszaki egyetem csapata, a TUM Motorsport Team nyerte.