Megfordulnak a Nap mágneses pólusai

A Nap néhány hónapon belül megfordítja saját mágneses terét, ahogyan azt 11 évente mindig megteszi – közölték a kaliforniai Stanford egyetem kutatói, akik az amerikai űrügynökségnek, a NASA-nak dolgoznak.

A jelenség része a Nap természetes ciklusának, annak felét jelzi. A két pólus megfordulása nem egyszerre történik: az északi pólus már elfoglalta új helyét, míg a déli fokozatosan vált. A folyamat során a nap mágneses sugárzása, amely mint egy levél úgy terül szét túl a Plutón, „összegyűrődik”, és ezáltal jobb védelmet nyújt a Földnek a kozmikus sugárzásokkal szemben, írja az energiacentrum.com.

A jelenség módosítja a mágneses mező intenzitását, amely meghatározza az összes naptevékenységet, mint például a fotoszférikus foltokat, vagy a napszél változásait. A legnagyobb aktivitás idején jelennek meg a Földön a „sarki fények”, ilyenkor támadnak zavarok a rádióadásokban és elektromos áramszolgáltatásban. Szerencsére komolyabb kataklizmától nem kell tartanunk.

Ajánlott tartalom

Ki találta fel a napelemet? Mikor készült el az első?

70 éve mutatták be az első, a gyakorlatban is használható napelemet.