Döntött a parlament az újabb rezsicsökkentésről

A parlament hétfői döntésével november 1-jétől 11,1 százalékkal csökken a gáz, az áram és a távhő ára.

Németh Szilárdnak, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselőjének erről szóló törvényjavaslatát hétfőn fogadta el az Országgyűlés 311 igen szavazattal, 16 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett. A Fidesz-, a KDNP-, az MSZP- és a Jobbik-frakció igennel, az LMP és tíz független képviselő nemmel szavazott. Az újabb rezsicsökkentéssel a gáz, az áram és a távhő ára a tavaly decemberihez képest összesen 20 százalékkal esik vissza. Az Országgyűlés a fogyasztóvédelmi bizottság javaslatára arról is határozott, hogy az egyetemes földgázszolgáltatókra terhelik a csatlakozó vezetékek és a felhasználói berendezések, például a gázkazánok műszaki-biztonsági felülvizsgálatának költségét. Németh Szilárd vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ez eddig a családoknak akár 50-60 ezer forintjába is kerülhetett. A vezetékek és a berendezések felülvizsgálatával kapcsolatos bejelentések ügyében eljáró hatóságot kormányrendeletben jelölhetik majd ki.

A parlament hétfői döntésével lehetővé tette a gáztárolók nyomásáért felelős úgynevezett párnagáznak a felhasználását, amit az ellenzék többször is kifogásolt. Ennek lényege, hogy azok a földgáztárolói engedéllyel rendelkezők, akiknek legalább 120 millió köbméter mobilgázzá átminősített párnagázuk van, kötelesek ezt a mennyiséget – az egyetemes szolgáltatók földgázforrásainak biztosítása érdekében, könyv szerinti értéken – eladásra felkínálni egyetemes szolgáltatási engedéllyel nem rendelkező volt közüzemi nagykereskedőnek. Az ajánlatot akkor kell megtenni, ha a szakminiszter rendeletben meghatározta annak napját. Az ajánlati kötöttség öt munkanapig tart. Németh Szilárd korábban az MTI-nek azt mondta, hogy a párnagáz kivételének nincs semmilyen biztonsági vagy ellátási kockázata.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.