Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkeztünk a globális túlfogyasztás napjához. Az emberiség egyre gyorsabban fogyasztja a rendelkezésére álló erőforrásokat. Így idén már mostanra felhasználtuk azokat az erőforrásokat, amelyeknek fenntartható módon egy teljes évig elegendőnek kellett volna lenniük.

Mennyi marad Földünkből?

Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkeztünk a globális túlfogyasztás napjához. Az emberiség egyre gyorsabban fogyasztja a rendelkezésére álló erőforrásokat. Így idén már mostanra felhasználtuk azokat az erőforrásokat, amelyeknek fenntartható módon egy teljes évig elegendőnek kellett volna lenniük.

A Föld lakossága 2014-ben alig több mint 8 hónap alatt használta el azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy bolygónk a jelenlegi állapotában fennmaradhasson. Az év hátralévő részét már a „vörös tartományban” töltjük, azaz túlfogyasztjuk a bolygó erőforrásait.

A Global Footprint Network minden évben kiszámítja, hogy az adott évben mennyi erőforrás érhető el illetve mennyit képes a Föld megújítani, hogy ellensúlyozza az ember ökológiai lábnyomát. Ezt úgy mérik, hogy a Föld biológiai kapacitását elosztják az emberiség ökológiai lábnyomával, és ezt a hányadost megszorozzák az év napjainak számával.

Az emberi fogyasztás idén a mai nappal éri el azt a szintet, amit a Föld még képes lenne újratermelni. Ez a nap 2000 óta töretlenül egyre előrébb araszol a naptárban: az ezredfordulón még október elejéig nem léptünk át a túlfogyasztás tartományába, idén azonban már augusztusban elértük ezt a pontot.

A Föld lakossága folyamatosan növekszik és ezzel párhuzamosan az energia és a természeti erőforrások felhasználása is egyre nagyobb méreteket ölt. 1961 óta az energiafelhasználás megduplázódott. Az 1970-es évek óta folyamatosan több természeti erőforrást használunk fel, mint amennyit a Föld hosszútávon képes reprodukálni. Jelenleg egy év alatt annyit, amennyit bolygónk másfélszerese lenne képes újra előállítani. A túlfogyasztást alapvetően négy dolog határozza meg: az, hogy mennyit fogyasztunk; mennyire hatékony technológiával illetve mennyire hatékony eszközöket gyártunk és használunk; a Föld népessége; és végül, hogy mekkora a természet által aktuálisan „elfoglalt” terület.

A legsúlyosabb problémát a káros anyagok kibocsátása okozza. Az ökológiai lábnyom felét ugyanis a gyorsan növekvő szén-dioxid kibocsátása adja. Ez a szennyezés tehető felelőssé az üvegházhatás kialakulásáért, és nagy a szerepe a szélsőséges időjárás általánossá válásában és az éghajlatváltozásban is. A kibocsátott szén-dioxid mennyiségének mérséklésével jó eséllyel csökkenne az ökológiai lábnyomunk és fenntarthatóbbá válna a Föld. A klímaváltozás megfékezésének érdekében is hatalmas lépés lenne eredményeket elérni ezen a területen.

„A természet az alapja a fejlődésnek és a jólétnek, de mi túl gyorsan és túl sokat használunk fel a Föld véges erőforrásaiból.” – figyelmeztet Fáth Ákos, a WWF Magyarország igazgatója. „A jelenleg tapasztalható, rövidtávú, túlfogyasztáson alapuló életmód és működés tovább nem folytatható. Olyan fejlődési pályát kell választanunk, amely a jövő generációi számára is biztosítja a jelenleg elérhető természeti erőforrásokat.”

Az ökológiai lábnyommal kapcsolatos adatokra alapozva a globális túlfogyasztás napja megfelelő alkalom arra, hogy számot vessünk azzal, mennyire kizsigereljük bolygónkat.  A WWF a jövő hónapban teszi közzé kétéves jelentését a legveszélyeztetettebb fajok helyzetéről. A jelentés kitér a bolygó állapotára és az emberi tevékenység okozta hatásokra is. A jelenlegi trendek sajnos azt mutatják, hogy az élőhelyként szolgáló esőerdők folyamatosan zsugorodnak, egyre kevesebb a tiszta ivóvíz és egyre több káros anyag kerül a természetbe.

Ha időben cselekszünk, megfordíthatjuk a trendet. Így megfékezzük az ökológiai lábnyom növekedését, és a Föld élhető marad gyermekeink számára is.

Ajánlott tartalom

Meghosszabbították a TeSzedd! jelentkezési határidejét

Meghosszabbították a jelentkezési határidőt a TeSzedd! akcióra szeptember 27-ig.