Kihirdették a 2014-es Land Art Generator Initiative pályázat győzteseit. A dánok Solar Homokórája (Solar Hourglass) nyerte az első díjat.

2014 díjnyertes naperőműve: a Solar Homokóra

Kihirdették a 2014-es Land Art Generator Initiative pályázat győzteseit. A dánok Solar Homokórája (Solar Hourglass) nyerte az első díjat.

A Land Art Generator Initiative pályázatot minden évben megrendezik, mely a megújuló energiatermelés és a megújuló technológiák nemzetközi szemléje. Idén az első díjat a dánok dizájnos naperőműve, a Solar Hourglass nyerte el, írja az Impress Magazin.

Éjszaka és felhős időben is működik

Az energiatermelő Homokóra egy új technológia a napenergia felhasználására, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogyan gazdálkodjunk okosan azzal, amink van. A Solar Hourglass felső részén elhelyezett különböző méretű, úgy nevezett „Nap-követő” tükrök (heliostats) visszaverik és egymásra vetítik a napenergiát, majd a felső tölcsér központi részébe irányítják a napsugarakat, ahol a koncentrált hőt energiaként tárolja a berendezés.

A koncentrált napenergia, ahogy eléri a homokóra nyakát, egy tartályba kerül, ahol egy több mint 600 fokosra hevített hőátalakító folyadék (HTF) található. A hőátalakító folyadék itt gőzzé alakul, majd egy turbina-generátorba kerül. A tartály hosszú ideig tudja tárolni a napenergiát, így a Solar Homokóra képes energiát termelni akár a felhős időben, vagy éjszaka is.

A Solar Homokóra, mely 860 otthon számára tudja biztosítani az energiát, művészi alkotásként is megállja a helyét. A zsűri szerint a Solar Homokóra Koppenhága új látványossága is lehet.

„Ha most cselekszünk, még nem késő”

A Solar Homokóra tervezője, Santiago Muros Cortes így nyilatkozott alkotásáról: „A Solar Homokóra arra figyelmeztet bennünket, hogy amíg odafigyelünk a környezetünkre, addig az energia soha nem fogy el.”

„A Homokóra emlékeztet arra, hogy az energia épp olyan értékes és múlandó, mint az idő, épen ezért vigyáznunk kell rá, megbecsülni és nem elpazarolni. A project optimista üzenete, hogy még van időnk, hogy a dolgokat megváltoztassuk, és helyrehozzuk. Ha most cselekszünk, még nem késő.”

A Solar Homokóra egy újabb lépés a fenntartható, megújuló, és környezetbarát energiatermelésének. Fordulópont lehet a föld fejlődése szempontjából, ha az emberiség átállna az ehhez hasonló megújuló energiák használatára, melyek közel ezer otthon számára biztosítják az energiát. „A Solar Homokóra minden egyes fénysugara egy újabb reménysugár a szebb jövőért, nyilatkozta Cortes.”

Forrás: www.impressmagazin.hu

Ajánlott tartalom

Luxus arab parfüm: ha nem mindegy a minőség!

A fényűzés, a pompa és a csábítás világa évezredek óta összefonódik a Közel-Kelet illatkultúrájával, ahol a parfümkészítés ősi művészeti ág, a vendégszeretet és a személyes önkifejezés legnemesebb formája. Amikor egy luxus arab parfüm kerül a kezünkbe, azonnal érezhetjük, hogy itt a hagyomány és a prémium minőség olyan elegyéről van szó, amely messze túlmutat a hétköznapi illatszereken. Azok számára, akik a minőséget tekintik az elsődleges szempontnak, az arab parfümök igazi kincsesbányát jelentenek.