A tervezett támogatás kevés az energiafogyasztás 8 százalékos csökkenéséhez

Amennyiben a több mint 2 millió, energetikailag korszerűtlen családi házat hőszigetelnék, az ország energiafogyasztása 8 százalékkal csökkenne, ehhez azonban kevés a tervezett évi 80 milliárd forintos támogatás - közölte saját szakértőinek számításaira hivatkozva a Knauf Insulation építőanyag gyártó az MTI-vel.

A magyar családi házak száma 2,5 millió, ennek 90 százaléka energetikai korszerűsítésre szorul. A kormány – uniós forrásból, őszi indítással – évi 80 milliárd forintot szán a családi házak felújításának támogatására.

A Knauf szakértői úgy kalkulálnak, hogy egy átlagos családi ház hőszigetelése 1,6 millió forintba kerül, amelynek fele a támogatás, a másik fele pedig a saját erő. Az évi 80 milliárdból így 100 ezer családi házat lehetne hőszigetelni. Ahhoz, hogy a következő 5 évben az összes családi ház energiatakarékossá váljon, évi 400 milliárd forintnyi támogatásra lenne szükség – áll a közleményben.

Ez járna együtt az ország energiafogyasztásának 8 százalékos csökkenésével. Ez az adat pedig úgy keletkezett, hogy a lakosság használja fel az energia 33 százalékát, ennek a 80 százaléka jut a családi házakra. A hőszigeteléssel pedig 40-50 százalékos megtakarítás érhető el a házak fűtésénél-hűtésénél.

Ajánlott tartalom

Napelemes kerti megoldások: hogyan válasszunk energiatakarékos dekorációt és kis vízjátékot a kertbe?

Egy kert akkor működik igazán jól, ha nemcsak szép, hanem okosan is használható. A növények, árnyékos pihenőrészek, kerti utak és világítás mellett egyre többen keresnek olyan dekorációs megoldásokat is, amelyek nem igényelnek bonyolult kiépítést, mégis látványosabbá, élhetőbbé teszik a kültéri teret. Ebbe a szemléletbe jól illenek a napelemes kerti kiegészítők: nem kell hozzájuk külön elektromos hálózatot vezetni, működésükhöz a napenergiát használják, és kisebb kertekben, teraszokon vagy kerti tavaknál is könnyen beilleszthetők.