A klímaváltozás már a „szomszédban” van

Szokatlanul súlyos levéltetűjárvány pusztítja a szúrós lucfenyőket Észak-Csehországban. Míg a hegyvidéki lucfenyők ellenállnak a járványnak, addig a városokban és a falvakban a 20-40 éve kiültetett szúrós lucok mintegy fele már elpusztult - írta a Lidové Noviny című cseh napilap kedden.

„A régióban már 2008-ban is volt egy levéltetűjárvány, de az nem volt olyan súlyos, mint a mostani. A levéltetvek ilyen nagymértékű elszaporodásának okait az utóbbi két év rendkívül enyhe telében kell keresni” – mutatott rá Pavlína Kazdová, a Zatecben működő központi mezőgazdasági ellenőrző intézet szakembere. Az intézet felmérése szerint elsősorban Chomutov, Decín és Litomerice városokat, valamint környéküket érinti a pusztító járvány. A szúrós luc (Picea pungens) Észak-Amerikából származik. A korábbi évtizedekben azért honosították meg ezt a fajt Észak-Csehországban, mert jól bírta a helyi szennyezett levegőt és földet. A szennyeződés az Észak-Csehországban működő felszíni barnaszénbányákból származik.

A levéltetű elszaporodásának a száraz és meleg időjárás kedvez. Miután a hegyvidékeken magasabb a levegő páratartalma, a levéltetű nem terjedt el. A környezetvédő mozgalmak szerint a problémát azzal kellene megoldani, hogy a régióban nem honos, de ma már általánosan elterjedt, tűlevelű fajokat lomblevelű fajokra kellene fokozatosan cserélni.

Ajánlott tartalom

Korszerű vízkezelő technológiával javul az ivóvíz minősége Tiszabőn

Javul az ivóvíz minősége Tiszabőn, ahol a kedden induló projekt mintegy kétezer-háromszáz ember számára biztosít majd egészséges ivóvizet.