Naperőmű épül a szolnoki campus parkolójában

Naperőmű épül csaknem 140 millió forintból Szolnokon, a főiskolai campus parkolójában, ez az intézmény áramfelhasználásának mintegy 25 százalékát biztosítja – közölte Túróczi Imre rektor az MTI-vel.

Elmondta: a panelek napenergiából elektromos áramot termelnek, így az intézmény áramszámlája negyedével csökken, az időlegesen fel nem használt villamos energiát az áramszolgáltatónak értékesíti majd a főiskola.

Hozzátette, hogy a Magyarországon egyedülálló, 150 kilowatt teljesítményű árnyékoló napelemrendszer két és fél méteres magasságban, lábakon áll, kiépítése költséges, viszont nem jár a Tiszaliget zöldterületének csökkenésével.

Túróczi Imre tájékoztatása szerint az augusztus végéig megvalósuló projektet 30 millió forinttal az Emberi Erőforrások Minisztériuma, 108 millió forinttal az Európai Unió támogatja.

Ajánlott tartalom

Magasfeszültségű távvezeték épül Románia és Moldova között

Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és Moldova Köztársaság között, most amerikai finanszírozással.