Filmes helyett igazi természetet tervez az Oscar-díjas mester

A kultikus rajongásnak örvendő, Oscar díjas anime filmrendező, Hayao Miyazaki hátat fordít a filmkészítésnek és természeti értékeket megőrző parkot hoz létre egy eldugott szigeten. Persze már megrajzolta az első látványterveket.

A 74 éves művész évekkel ezelőtt bejelentette, hogy visszavonul a filmkészítéstől és stúdió a Studio Ghibli vezetését is átadja fiának. Mégsem akar a babérjain ülni. Élete hátralévő részében egy csodás sziget megteremtésén fog fáradozni, ahol a természeti értékeket vonultatná fel a látogatóknak. Saját vagyonából 2,5 millió dollárt készül költeni a projektre, adta hírül a japán Kyodo hírügynökség.

Döntése persze nem meglepő, hogy belegondolunk, hogy mozgóképes fabuláit átitatja a természet iránti áhítat. A célközönség természetesen a gyerekek lesznek, akik mindig is kedvelték műveit.

A létesítmény 2018-ban nyitja meg kapuit Kumejima szigetén, amely Okinawától 88 kilométerre nyugatra található. A szigeten 2 szintes vendégház is helyet kapna, amelyben 30 gyereket lehet majd elszállásolni egyszerre. A földterületet Kumejima városa adományozta a projektnek. További részleteket Miyazaki egyelőre nem hajlandó elárulni.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Ügyfélszolgálati egyesítés lesz az MVM-nél

Az ügyfélkiszolgálás egységesítése érdekében az MVM Csoport tulajdonában álló E.ON Áramszolgáltató Kft. beolvad az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-be. Ezzel 2024. július 1-jétől az MVM Next az országban egyedülálló módon, egységes márka alatt szavatolja a földgáz- és a villamos energia egyetemes szolgáltatást az ügyfeleknek - közölte az MVM Next csütörtökön az MTI-vel.