Passzívházakról a párizsi klímacsúcson

Az ENSZ 21. párizsi klímakonferenciáján résztvevő 195 ország 2015. december 12-én elfogadta a klímavédelmi megállapodást, amelyben kötelezik magukat a légkör felmelegedése elleni küzdelemre.

A klímamegállapodás megerősíti azt a központi célkitűzést, hogy a Föld légkörének felmelegedését a 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen. A világ országai most először írtak alá globális klímavédelmi egyezményt. Az országok által az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett önkéntes felajánlásokkal és a környezetkímélő technológiákra való átállással párhuzamosan a megállapodás általános és kötelező érvényű keretet teremt a következő 20-30 évre, és a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt váltja fel.

Az éghajlatvédelmi célok reálisak, ám elérésük nagyban függ az építőipari gyakorlattól, mivel a világ teljes energiafogyasztásának több mint harmadát jelenleg az épületek üzemeltetésére fordítják – hívta fel a figyelmet a német Passzívház Intézet, a klímakonferencia kapcsán kiadott sajtóközleményében. A párizsi klímakonferencián a német intézet által delegált passzívház szakértők is jelen voltak.

– A megújuló energiaforrások létfontosságúak az éghajlatvédelmi célok elérésében – közölte Prof. Dr. Wolfgang Feist, a darmstadti Passzívház Intézet igazgatója. Feist dolgozta ki a passzívház-szabványt, s építette meg 25 évvel ezelőtt a világ első passzívházát. A darmstadti sorház mintegy 90 százalékkal kevesebb fűtési energiát használ fel, mint a hagyományos épületek. A passzívház-standard alkalmazásában rejlő energiamegtakarítási potenciált megépült passzívházak tízezrei bizonyítják világszerte – tette hozzá.

A passzívház-szabvány alapelve egyszerű: annak érdekében, hogy csökkentsék az energiafelhasználást és a C02-kibocsátás, a hőveszteséget következetesen kerülni kell. A forró nyári, meleg éghajlaton az elv fordítva működik. Mivel passzívházakban magas színvonalú az épület burkolata, megbízható a légtömörség, a helyiség hőmérséklete kiegyensúlyozott, közel állandó marad, mindez minimális fűtésre-hűtésre való energia ráfordítással. Passzívházakban hővisszanyerős szellőztető rendszer biztosítja az optimális levegőminőséget.

A passzívház-szabvány konkrétan hozzájárulhat az éghajlatvédelmi célok eléréséhez. A Nemzetközi Passzívház Szövetség (iPHA) szakértői előadást tartottak a 21. párizsi klímakonferencián; példaértékű megoldásokat ismertettek az új építés és a felújítás területéről a világ különböző régióiból. Az energiahatékony építés a klímakonferencia egyik kiemelt fókusztémája volt.

forrás: greenpress.hu

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.