A hidrogénmeghajtású drónok forradalma

Egy brit cég azt állítja, hogy fejlesztése gyökeresen átalakítja a dróntechnológiát.

Első ránézésre olyan, mint a kereskedelmi forgalomban kapható szerkezetek, ám ez a kísérleti modell hidrogénnel működik. Az égési folyamat mellékterméke víz és meleg levegő. A feltalálók azt mondják, megoldották a rövid repülési idő és az üzemanyag-utánpótlás problémáját.

– A tetején lévő két üzemanyagcella a levegőből veszi az oxigént – a propellerek segítik a folyamatot -, és itt, alul helyezkedik el a hidrogéntartály. A hidrogén és az oxigén átáramlik a cellákon, amelyekben így egyenáram keletkezik – magyarázza Julian Hughes, az Intelligent Energy szórakoztató elektronikai részlegének megbízott igazgatója.

Szakértők szerint a következő években egyre gyorsuló ütemben nő majd a kereskedelmi drónok forgalma: 2020-ra elérheti az ötmilliárd eurót. A brit cég találmányával megoldódik a legégetőbb probléma.

– A jelenlegi akkumulátoros technológiával az a legnagyobb gond, hogy a gép alig 15 percet tud csak a levegőben tartózkodni, és órákba telik, mire megint feltöltődik az akkumulátor. A mi üzemanyagcellás megoldásunk jelentősen megnöveli a repülési időt, ami így akár egy-két órás is lehet, ráadásul nem kell bajlódni az aksikkal, egy perc alatt kicseréljük az üzemanyagforrást – mondja Julian Hughes.

Az Intelligent Energy nemrégiben jelentette be együttműködését az egyik legnagyobb dróngyártóval. Az energiacsoport azonban nem csak a drónokban lát fantáziát.

– Rámozdult a piac. Egyre több autógyár alkalmaz üzemanyagcellát a járművekben. De üzemanyagcellát használnak tartalék energiaforrásként a mobiltelefontornyok és a generátorok is – hangsúlyozza Julian Hughes. Az Intelligent Energy reményei szerint már jövőre megjelennek a piacon az üzemanyagcellás drónok. A cég egyúttal egy okostelefongyártóval olyan hidrogén akkumulátor kifejlesztésén dolgozik, amely több mint egy hétig kitart.

forrás: euronews.com

Ajánlott tartalom

Energiaügyi Minisztérium: részhajránál előzött a Tesla, a Model Y az első ötszázas típus a vállalati e-autó pályázaton

A Tesla terméke érte el elsőként a félezres igényelt darabszámot a 30 milliárd forintos keretösszegű vállalati e-autó pályázaton. Sokáig a BYD ATTO 3 vezette a mezőnyt a legnépszerűbb típusok rangsorában. A Model Y folyamatos felzárkózás után a közelmúltban vette át az első helyet, most pedig a kérelmek alapján elsőként érte el az 500 darabot - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán pénteken az Energiaügyi Minisztérium (EM).