1 milliárdot bukott az állam a szolnoki napelemgyáron

Felszámolás alatt áll a szolnoki Agulhas-Solar Kft. (A. Solar) Bedőlt napelembiznisz: állami bank bukott majdnem egymilliárdot.

Mi lett a félmilliárdnyi uniós támogatással?

A napelemgyár felszámolását csaknem egymilliárdos tartozása miatt rendelte el a Szolnoki Törvényszék – erősítette meg az MTI információit tegnap a törvényszék sajtószóvivője. A napelemgyár 2011 nyarán alakult. Ősszel kezdte meg a termelést a szolnoki AC-DC Logisztikai Parkban 64 dolgozóval. A főként európai piacokra exportáló cég 2012-ben még 3 milliárd forint árbevételt ért el, 12 millió forintos mérleg szerinti veszteség mellett, majd 2013-ban az 1 milliárd 519 millió forint nettó árbevétele mellett 452 millió forint veszteséget könyvelt el.

Az A. Solar Kft. 2015. február végén befejezte tevékenységét, miután félmilliárdnyi uniós támogatás kapott. A cég háromszor részesült európai uniós támogatásban: az összeszerelő üzem létesítésére 121 millió, technológia-fejlesztésre 282 millió, illetve 154,5 millió forintot kapott. A cég beruházását részben a Magyar Export-Import Bank Zrt. finanszírozta. A banknak több mint hárommillió eurós (mintegy 930 millió forintos) eredménytelen követelése van az A. Solarral szemben.

Ajánlott tartalom

Energiatárolás a gyakorlatban: így használható ki igazán a napenergia

A napenergia ma már nem csupán a termelésről szól, hanem arról is, hogyan tudjuk a megtermelt energiát a lehető leghatékonyabban felhasználni. A modern napelemes rendszerek nemcsak a hálózatra termelnek, hanem képesek az energiát eltárolni és később, a legjobb időpontban felhasználni. Ez a technológiai váltás hozza el az energiafüggetlenség új korszakát – ahol a cél nem a minél nagyobb teljesítmény, hanem a tudatos energiagazdálkodás.