Tizenhat országban 185 környezetvédőt öltek meg tavaly, 60 százalékkal többen estek erőszak áldozatává, mint az előző évben – közölte a londoni székhelyű Global Witness csoport.

Sok helyen tényleg életveszélyes a környezetvédelem

Tizenhat országban 185 környezetvédőt öltek meg tavaly, 60 százalékkal többen estek erőszak áldozatává, mint az előző évben – közölte a londoni székhelyű Global Witness csoport.

A szervezet által hétfőn közzétett jelentés szerint a múlt év követelte eddig a legtöbb halálos áldozatot a környezetvédők soraiban. 2014-ben 116 környezetvédőt mészároltak le. 2002 óta a Global Witness 1176 környezetvédő halálát jegyezte fel. A legtöbb – ötven – környezetvédő Brazíliában lelte halálát, többségük akkor, amikor az amazóniai esőerdőkben folyó illegális erdőirtás ellen kampányolt. Harminchárman haltak meg a Fülöp-szigeteken, 26-an Kolumbiában. Tizenkét-tizenkét környezetvédő vesztette életét Peruban és Nicaraguában és 11 a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

“Mivel folyamatosan nő a kereslet az értékes ásványok, a faanyag és a pálmaolaj iránt, a kormányok, vállalatok és bűnbandák földeket foglalnak le az ott élő emberek tiltakozása ellenére. Az ellenálló közösségek egyre inkább a vállalatok biztonsági cégei, az állami erőszakszervek és a bérgyilkosok tűzvonalában találják magukat. Minden egyes általunk dokumentált gyilkosság mellett számos erőszakcselekmény történik, amelyeket nem jelentenek” – hangoztatta Billy Kyte, a jelentés szerzője.

forrás: 24.hu

Ajánlott tartalom

Áder János: fel kell készíteni a gyerekeket arra, ha a digitális univerzum sötét oldalával találkoznak

A pénzügyi és fogyasztói tudatosságra nevelés, a biztonságos internethasználat, valamint a fenntarthatóság fontosságáról beszélgetett vendégével Áder János.