Napelemparkot avattak Öcsödön

Már működik a település határában a nemrégen átadott napelempark. Ez a térség legnagyobb, megújuló energiára épülő beruházása.

A csaknem háromhektáros területet az önkormányzat értékesítette a beruházónak, a kivitelezést és az üzemeltetést már egy vállalkozás végezte, végzi. Molnár Bálint polgármester elmondta, a megtermelt elektromos energia arányában huszonöt éven keresztül számítanak jelentősebb iparűzésiadó-bevételre. Öcsöd egyebek között ezzel a fejlesztéssel nyerte el egy hónapja az Energiahatékony Önkormányzat címet. A község évek óta módszeresen valósítja meg az energiahatékonyságot javító és a megújuló energiaforrásokra épülő beruházásait, melynek csak egy része az említett napelempark. Korábban gázról pelletfűtésre álltak át, korszerűsítették a közvilágítást és felújították az idősek otthonát. A további fejlesztésekről szólva Molnár Bálint elmondta: befejeződött a Veresházi külterületi mezőgazdasági út felújítása is. A munkálatokra kilencvenmillió forintot nyert az önkormányzat, mely az összköltség kilencven százalékát fedezte, írta a szoljon.hu. Az útfelújítás célja az volt, hogy a környéken lévő tanyákat és mezőgazdasági területeket jó minőségű úton lehessen megközelíteni. A felújított, aszfaltos út hossza majdnem kettő kilométer hosszú volt. A polgármester szerint az érintett útszakasz a helyi gazdasági szereplőknek is kedvez, mert új szállítási és közlekedési lehetőséget jelent. Ez remélhetően a helyi gazdaságra is pozitív hatással lesz – reménykedik Molnár Bálint.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.