Az elektromos autók ára nem csökken úgy, ahogy az akkuké

Az elektromos autókhoz használt akkumulátorok ára 34 százalékkal esett az elmúlt két évben.

Ennek ellenére az e-autók változatlanul több mint 40 százalékkal drágábbak az azonos kategóriájú hagyományos meghajtású kocsiknál – állapította meg az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég németországi adatok alapján. A lítium-ion akkumulátorok egy kilowattórányi tárolókapacitása 2010-ben még több mint 600 euróba került, 2018-ban viszont már csak 150 euróba. Tavaly 13 százalékkal csökkent az ár az előző évihez képest. A trend várhatóan folytatódik. Az IFUA Horváth & Partners szakértőinek előrejelzése szerint 2020-ban egy kilowattóra ára 90 euró alá esik, 2025-től kezdve pedig 50 és 70 euró közé áll be. Ha az elektromos autókat nézzük, akkor ezek ára 2010-ben nagyjából a duplája volt a belsőégésű motorokkal felszerelt, velük összehasonlítható kocsik árának. Az elkövetkező években az e-autók felára 40 százalékosra mérséklődött. 2016-tól azonban nem folytatódott ez a trend. Éppen ellenkezőleg: 2018-ban az e-modellek vásárlói 44 százalékkal többet fizettek, mintha hasonló, belsőégésű motoros kocsit vettek volna.  Az árcsökkenés mellett a hatótávolság növelésére lenne szükség az e-autók gyorsabb terjedéséhez. Utóbbi téren van előrelépés. A gyártói adatok szerint az egy töltéssel megtehető átlagos távolság 2018-ra 330 kilométerre nőtt. Ez 11 százalékos emelkedés az előző évhez képest. Az IFUA Horváth & Partners szakértői arra számítanak, hogy 2020 végére az újonnan forgalomba helyezett elektromos autók átlagosan több mint 400 kilométert tudnak majd megtenni egyetlen töltéssel.

Ajánlott tartalom

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó kutatóintézet, a HUMDA Lab csapata fantasztikus eredménnyel, 5. helyen zárt az április 27-i Abu Dhabi Autonomous Racing League (A2RL) önvezető formulaautós versenyen, amelyen világszinten is elismert egyetemek és kutatóközpontok csapatai indultak. Az izgalmas viadalt a müncheni műszaki egyetem csapata, a TUM Motorsport Team nyerte.